Szeretnénk egy magas felbontású, nagy fényerejű filmlejátszót a tenyerünkbe, amely nyolc óra hosszat működik egy feltöltéssel? (Ez a folyamatos filmvetítésre vonatkozó adat, egyébként 33 órát mond a prospektus.) Amelynek szuper, korszerű, kis fogyasztású a képernyője, ráadásul OLED-elvű, s amelyet minden technikai újság a jövő ígéretének emleget a tévékkel kapcsolatban? Egy lejátszót, amelyben nincs fényképező és mobiltelefon? Egy szépet, elegánsat, vékonyat, könnyűt, világmárkásat?

Ez a Microsoft Zune HD.

Amellyel internetezni is lehet, mert wificsatolóval is felszerelték. Mondani sem kellene, hogy érintőképernyős, az egész készüléken mindössze egy gomb található. (Persze az érintőképernyőnek már az egész világ megbocsátja, hogy állandóan ujjnyomok láthatók rajta.) Rádió is van a Zune-ban, amely a digitális HD-állomásokat is fogja az FM-en túlmenően. A képernyő elvét már említettük, a mérete 84 mm (3,3 hüvelyk), képpontszáma 480 x 242.

Szép is a Zune HD. Fémkeretes, ami a teherbírásra utal, vékony, kézbe illő, igazán kifogástalan készülék. 16 és 32 GB-os kapacitással került forgalomba, előbbi 220, utóbbi 290 dolláros listaáron, ami Európában ugyanennyi euró lesz, plusz vám- és piaci tényezők. (Fejszámolás helyett: 60, illetve 80 ezer Ft.)

Legyünk tárgyilagosak. A Zune HD nem HD, mert ugyan 16:9-es arányú a képernyője, de nincs még 720-as sem a képpontszáma, igaz, lejátssza a HD-videókat, és a külső tévére 720-as formában küldi ki a 720-as filmet.

Nem a Zune HD az első wifis médialejátszó, van sok másik, s nem az első érintőképernyős, van már sok másik; nem az első, amelyik dalforgalmazásra optimalizált szoftverrel kapcsolódik a számítógéphez.

Böngészője egyszerre csak egy weboldalt mutat, nem játssza le a Flash-animációkat - a weboldalak, mondjuk, 20, a reklámok 70 százalékát -, ami előny is lehet, de a YouTube-videókat sem, ami már nem szép egy médialejátszótól. Magyarországon óriási visszatetszést fog okozni, hogy a számokat pontokért lehet venni, a pontokat meg csomagokban - és az árakat úgy határozták meg, hogy soha nem tudjuk a csomagot levásárolni, márpedig pont nem jár vissza.

Az EU által épp a napokban vitatott hangerő-szabályozás ügyetlen: nincs rá hardvergomb, elő kell hívni a virtuális kezelőfelületet, hogy le tudjuk halkítani.

Végül valakinek csak ki kell mondania: a Zune halálra van ítélve. Az okot David Pogue árulta el a New York Timesnak írt ismertetőjében, mintegy mellékesen: a Zune ciki.

Akinek Zune-ja van, az nem ért hozzá, nincs benne a digitális életstílus főcsapásában, nem tudja, hogy a Microsoftot fikázni illik, többek között azért, mert négy évbe és három elődbe került, hogy fejlesszen egy olyat, amelynek legfeljebb akkor lett volna esélye, ha elsőnek hozza ki. Amikor még nincs több tízezer alkalmazása az Apple-nek mint most, amikor a Zune-hez nemhogy ezernél, hanem tíznél kevesebb program tölthető le. Igaz, ingyen. No de egy alsó hangon 60 000 forintos médialejátszóhoz.

A Zune piacrészesedése négy év és három verzió után 1,1 százalék, úgy tűnik, megérdemelten. Kevesebb, mint az extrabenziné, pedig azt is feleslegesen erőltetik.