Intelligens elektromos hálózat

Naponta halljuk-olvassuk a panaszokat: nem értem a villanyszámlámat, a csuda tudja, mit miért kell fizetnem. Azt is jó lenne tudni, hogy két számlakiküldés között hogyan is áll a fogyasztásunk, mert esetleg rugalmasan, jobban takarékoskodva igazodhatnánk hozzá. Szerencsére a technika ebben is segíthet.

Miközben az energiatermelésben hatalmas változások mentek végbe és új lehetőségek (szél, nap, geotermikus, tiszta szén stb.) lépnek be a termelésbe, a villamos átviteli hálózatok lényegében ma is a bő száz évvel ezelőtt megtervezett módon működnek. Különösen elmaradottnak tűnik ez a fogyasztó szempontjából, aki egy egyirányú utcában közlekedhet csak, ahol az egyik végponton áll az erőmű, amely a távvezetékeken, elosztókon keresztül juttatja el az áramot, a másik végpont pedig a használó, aki azonban visszafelé nem képes jelzéseket küldeni.

Akkor tapasztaljuk meg igazán, milyen nagy károkat okozhat az egyre túlterheltebb energetikai infrastruktúra, amikor nagy térségek egyszer csak órákra, nemegyszer akár napokra is elsötétülnek. És ez már nem is számít kivételnek, mert a távvezeték-hálózatok és az irányító rendszerek elmaradottsága, a fejlesztések elhanyagolása egyre szaporodó hatalmas rövidzárlatokat idéz elő. Egyedül az Egyesült Államokban évente mintegy nyolcvanmilliárd dolláros kárt okoznak a vészlekapcsolások.

Ezek a gondok jól orvosolhatók a modern elektronikus, számítógépes technikákkal. Intelligensebb, "zöldebb", műszakilag és gazdaságilag egyaránt hatékonyabb lehet a villamos rendszer, ha "okos", tehát processzorokkal, memóriával rendelkező érzékelőket, távirányítási lehetőségeket építenek bele, ezáltal valamiféle "energiainternetet" alakítanak ki. Ilyenfajta érzékelők léteznek, kereskedelmi forgalomban kaphatók. A rendszer irányítása egyebek között azért is hatékonyabb lesz, mert sűrűbben kaphat adatokat, és a sűrűbben beérkező adatokból pontosabb számítások készíthetők. Az intelligens hálózat segítségével az is megoldható, hogy a megújuló forrásokból meglehetősen szeszélyesen érkező energiát ésszerűen lehessen koordinálni a hálózatban.

De mi, "egyszerű" fogyasztók is sokkal tájékozottabbak lehetünk, ha intelligens mérőket szereltetünk fel, mert ezáltal a kommunikációs utcánk kétirányúvá válik, minthogy nemcsak az ellátórendszer kap folyamatosan tájékoztatást a pillanatnyi helyzetről, hanem mi is, ha éppen úgy akarjuk. A szolgáltató gyorsabban megállapíthatja az esetleges bajok, kiesések helyét, arról nem is szólva, hogy az áramlopásokat is rögtön leleplezheti, a fogyasztó pedig folyamatosan értesülhet a háza-lakása villamos ellátásának helyzetéről, segítségükkel még vezérelheti is egyes házi villamos berendezéseit. Például nagy fogyasztású mosó- vagy mosogatógépét, sőt, ha annyira modern gondolkodású és jómódú is az illető, hogy hibrid vagy teljesen elektromos autóval közlekedik, akkor gépkocsija akkumulátorának töltését automatikus bekapcsolással olcsó éjszakai üzemben működtetheti. Az okos villamos hálózatú város lakója tehát jelentős pénzt nyerhet így, akár korábbi számlájának 10-15 százalékát is megtakaríthatja.

Az intelligens mérők máris szépen terjednek. Eddig csaknem 80 millió darabot telepítettek világszerte, és a szakértők úgy vélik, 2013-ra számuk elérheti a 155-160 milliót is. Jelenleg alkalmazásukban az olasz Enel társaság jár az élen, mert Olaszországban a századforduló óta már több mint 30 millió okos mérőt telepítettek.

Rövidesen pedig egy egész város modernizálódik. A napokban jelentette be az amerikai Xcel Energy cég, hogy elkészült az első SmartGridCity, vagyis az okos hálózatú város kísérleti projekttel a Colorado állambeli Boulderben. Nagy előnyöket ígérnek: hatékonyabb, megbízhatóbb, gazdaságosabb üzemeltetést és fenntartást, egyebek között az alállomások teljes automatizálásával. Nagyon fontos, hogy az energiaszolgáltatást azonnal át tudják irányítani, ha mentesíteni kell túlterhelt vagy már leblokkolt vonalakat, gyorsan képesek érzékelni a helyi kimaradásokat, előre tudják jelezni a nagyobb elsötétülési veszélyeket. A boulderi lakosok intelligens mérőberendezéseikkel állandóan figyelemmel kísérhetik majd a saját fogyasztásukat, és így könnyebben takarékoskodhatnak vele.

Persze problémák minden új fejlesztés esetén felbukkannak. Az intelligens villamos hálózatnak nagy gondot jelent egyelőre az egységes szabványok hiánya. Míg az internetet már sok éve jól meghatározott protokollok működtetik, addig az intelligens villamos hálózatok esetében még folyik a küzdelem, kinek a szabványa lesz a győztes. Esélyesek már vannak, egyebek között például az amerikai szabványügyi hivatal felkért egy intézetet, dolgozzon ki tervezetet az intelligens hálózatok együttműködési szabványaira. Mindenesetre nagy üzletnek ígérkezik. Egy a nyár közepén megjelent szakértői tanulmány értékelése szerint például az Európai Unió országainak az elkövetkező három évtizedben mintegy 750 milliárd eurót kell költeniük a villamos energetikai infrastruktúra fejlesztésére, az okos mérőkészülékek ára pedig a beszereléssel együtt 50 és 100 dollár között mozog, bár nyilvánvaló, hogy széles körű terjedésükkel az áruk is rohamosan esni fog.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.