Wifivel kormányzott repülők

A repülőgépek kormányfelületeit eredetileg mechanikusan mozgatták. Nagyobb gépeken a pilóták izomerejét még hidraulikus szerkezetekkel is növelték. Később ezeket felváltotta az elektromos vezetékekkel működő fly-by-wire rendszer. Most pedig készül az első vezeték nélküli, wifi-kormányzású repülőgép.

Ennek lényege, hogy egy-egy nagy gépben az olykor száz kilométert is elérő hosszúságú elektromos vezetékeket láthatatlan és persze súlytalan wifi-sugarak helyettesítenék.

A kormányfelületek (például a szárny végén a csűrőkormányok) és szervek (például a kerekek) mozgatásához továbbra is a melléjük szerelt kis villanymotorokat és a bevált szenzorokat használhatnák. Csakhogy azokat elektromos vezetékek helyett wifi-sugarakkal vezérelnék.

A drót nélküli repülőgép-kormányzás rendszerének és eszközeinek kialakításához több angliai egyetem és vállalat kutatói Mark Begbie, az Institute for System Level Integration (rendszer-összehangolási intézet) igazgatója vezetésével fogtak össze. Számításaik szerint a kábelkötegek elhagyása 15 százalékkal csökkentené egy átlagos utasszállító súlyát, ami viszont 12 százalékos üzemanyag-megtakarítást is eredményezne. Az pedig nemcsak az üzemköltség, hanem a környezetszennyezés csökkentését is eredményezi. Az új kormányzásra való áttérés azonban nem problémamentes. Fennáll ugyanis a veszélye, hogy egy erős villámlás vagy az utasok által használt wifi-készülék (laptop, mobiltelefon), netán egy földi, hasonló frekvenciájú hullámokat keltő elektronikus rendszer megbéníthatja, leárnyékolhatja vagy hamis jelekkel láthatja el a wifis kormányzást. Ezeknek a feltárása, kivédése és megelőzése most a kutatók fő feladata. Ám remélik, hogy egy kis utasszállítóba nemsokára beszerelhetik (a meglévő mellé) és élesben kipróbálhatják egy kísérleti wifi-kormányrendszer elemeit is.

A repülőgép-tervezők számításai szerint az alumíniumtörzsek felváltása szénszálas műanyagokkal további 20 százalékkal, a fejlesztett, külső lapátkoszorús, gázturbinás sugárhajtóművek 12 százalékkal, a szárnyvégeken keletkező káros örvényképződést gátló "wingletek" (kis felálló "fülek") pedig 5 százalékkal mérsékelhetik a gépek súlyát és javíthatják gazdaságosságát. Ezek alkalmazását már meg is kezdték.

Az izomerő helyét átveszi a vezeték nélküli technológia
WiFi kormányzású repülőgép
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.