Napi felfedező

Több a bőrrákos

A nyár folyamán több alkalommal volt extrém magas UV-B sugárzás, amelynek egészségkárosító hatásai igen jelentősek. Emiatt növekszik az UV sugárzással összefüggésbe hozható bőrdaganatok száma. 2008-ban a festékes bőrdaganatot tekintve 2610 új megbetegedést regisztráltak, a legtöbbet a 60-69 éves korcsoportban, de figyelmeztető jel, hogy már a 15-19 évesek között is előfordul évi húsz eset. (MTI)

Ne verjék a gyereket!

A gyermek szellemi fejlődését is veszélyezteti az a szülő, aki bántalmazza, veri csemetéjét - vált ismertté egy hosszú távú amerikai kutatás alapján. A New Hampshire-i egyetem kutatói azt is bizonyították, hogy a verést elszenvedett gyerekeknek még évekkel később is alacsonyabb volt az intelligenciahányadosuk, mint erőszak nélkül felnövő társaiknak. Minél gyakrabban vernek egy gyereket, annál lassabban fejlődik szellemileg. (MTI)

Bohóc az űrben

Makszim Szurajev orosz és Geoffrey Williams amerikai űrhajós társaságában a kanadai Guy Laliberté űrturista is elindult tegnap a Szojuz TMA-16 űrhajó fedélzetén a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A Szojuz TMA-16 várhatóan pénteken kapcsolódik az állomáshoz. Guy Laliberté, aki utcai muzsikusként kezdte, ma a világhírű kanadai Cirque du Soleil elnök-tulajdonosaként milliárdos, meg nem erősített hírek szerint 35 millió dollárt fizetett űrutazásáért. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.