Az Operát a Telenor nevű norvég telekommunikációs cég (jelenleg is a Pannon tulajdonosa) kezdte fejleszteni, de a projekt önállósodott. Folyamatosan fejlesztik, javítják, valahogy olyan a böngészőpiacon, mint az Apple a PC-én: megtermékenyíti a technológiát, de nem tud döntő részesedést szerezni. Szeptember 1-jén jelent meg a 10-es verzió.

Nincs rá egyszerű magyarázat, hogy az Opera miért maradt a radar alatt, ahogy mondani szokták a kerekítési hiba közelébe eső részesedésű termékekről. Az egyik ok lehet persze a Microsoft Internet Explorer hálózati hatása. A funkciót, a böngészést megkapja a használó az operációs rendszerrel, miért keresne másikat? Ahogy a PC bekerült a mindennapokba, és nemcsak a városi, magasabb jövedelmű és képzettségű rétegeknél, hanem gyakorlatilag mindenhol, a beépített képességek feljavítása az autó tuningolásával lett egyenértékű. A hozzáértőkre, az igényesekre, de mindenképpen egy kisebbségre jellemző tevékenység.

Az is lehet, hogy böngészőből van elegendő. A Firefoxot Európában mindenki ismeri, 30 százalék körüli a részesedése. Három PC-tulajdonosból egy használja, a másik kettő ismeri. Minden, az Internet Exploreren és Firefoxon kívüli böngésző már a kifejezetten ritka furcsaságok közé tartozik: az Apple Safari, amelyet azért lehetett kihozni, mert a Macintosh gépek is Intel processzort kaptak, a Google Chrome, amelyet az internetes alkalmazások futtatására találtak ki, és többet beszélnek róla, mint amennyien használják - és ezek az állítások teljesen függetlenek a szoftverek használhatóságától, szépségétől, elérhetőségétől. És ott vannak még az Internet Explorer Windowsba épített szolgáltatásait másképpen használó böngészők, a Maxthon, az Avant Browser, a Sleipnir, a sort lehetne folytatni.

Ám az Operától kaptuk a "füles" böngészést (hogy egy ablakban váltogathatunk több megnyitott weblap között), a teljes képernyős megtekintést (az Opera óta szabványos az F11 gyorsbillentyű erre a célra), a gyorstárcsázót (hogy új fül nyitásakor a böngésző felkínál egy általunk meghatározott címkészletet, amelyek célszerűen a gyakran és/vagy rendszeresen látogatott oldalak címei), sőt a mobiltelefonos böngészést is, ugyanis az Opera Mini a legismertebb, teljes és ingyenes böngésző ezen a platformon.

Ezek a legfontosabbak. Sok más, több böngészőben is megtalálható ötlet származik az Operából, de ezeket nem vette át mind. Ilyen például az egérmozdulatok lehetősége: jobb gomb lenyomása közben balra húzás az előző, jobbra húzás a következő oldalra visz. (Van több mozdulat is, de ez a leggyakoribb.) A másik a megnyitott weboldalak kicsinyített megtekintő képe, amikor az egérkurzor kicsit időz az oldal füle fölött, nagy dicsőség, hogy az Apple Safari vette át elsőként.

Tapasztalataim szerint az Opera foglalja a legkevesebb memóriát, amikor ugyanazokat az oldalakat tartom nyitva, mint más böngészőkben. Semmivel sem kevésbé gyors a mindennapi böngészésben, mint akár a Firefox 3.5 vagy a JavaScript-sebességére oly büszke és szintén vadonatúj Google Chrome 3.0 (A JavaScript a weboldalak működésének programozási eszköze, a böngésző csak megjeleníti az oldalt, a felhasználó közreműködését - az interaktivitást - leggyakrabban az oldalba ágyazott JavaScript program teszi lehetővé.) Az Internet Explorerről nem beszélhetünk, amikor a sebességről esik szó, a legújabb 8-as verzió is - minden szépsége és fejlettsége ellenére - érezhetően lassabb, lomhább, mint bármelyik másik (az elterjedtek közül).

Nem erős tehát a késztetés, hogy az Operát használjuk: amit tud, azt a két legismertebb böngésző is tudja, legfeljebb épp csak egy kicsit roszszabbul, amit meg azok nem tudnak, azt más programmal lehet pótolni. Annak az áldozata az Opera, hogy nem védte le a technikáit, és annyian másolták le, hogy egyik sem lett abszolút nyertes.