Hígul a csillebérci atomtöltet

Hamarosan kis dúsítású fűtőelemet használnak az 1959 óta működő csillebérci kutatóreaktorban. A reaktor az egyetlen kelet-európai berendezés, amely az unió nagyberendezés-programjának is része.

A kutatás mellett az iparban és az egészségügyben felhasználható radioaktív izotópokat gyártó reaktor jelentősége mára jóval nagyobb lett, mint amire az 1992-ben befejeződött rekonstrukció idején számítani lehetett. Ennek alapvető oka az, hogy az Európai Unióban működő kutatóreaktorokat sorra bezárták. A régi reaktorok bezárása mellett persze épülnek újak is: Németországban üzembe helyezték az új müncheni kutatóreaktort, Franciaországban előkészületek folynak a Jules Horowitz, Hollandiában pedig a Pallas reaktor megépítésére.

A reaktorral kapcsolatban alapvető jelentőségű, hogy mi lesz a kiégett fűtőelemekkel? A csillebérci reaktorban elhasznált fűtőelemeket egy ideig az intézet telephelyén, két tárolóban tárolták. Az 1959 és 1967 között használt fűtőelemekben az urán dúsítása 10 százalék, az 1967 óta használt fűtőelemekben pedig jóval magasabb, 36 százalék.

"A reaktor zónájában jelenleg 228 ilyen dúsítású köteg van" - nyilatkozta lapunknak Gadó János, a reaktort működtető MTA Atomenergia Kutatóintézet vezetője. A friss fűtőelemkészletet, valamint a reaktor évi menetrendjét figyelembe véve a reaktort 2010-ig vagy legfeljebb 2011 elejéig lehetett volna működtetni.

Azért nem tovább, mert 2008-ra a kiégett, illetve a zónában lévő fűtőelemek száma csaknem elérte a külső tároló befogadóképességét, tehát új fűtőelemek beszerzése csakis a kiégett fűtőelemek elszállításával vált lehetővé. Ebben a helyzetben merült fel a kiégett fűtőelemek visszaszállítása Oroszországba. Magyarország szempontjából az volt az optimális megoldás, ha a nagy aktivitású radioaktív hulladék véglegesen Oroszországban marad.

Az amerikai és orosz fűtőelemek visszavitelét az USA és Oroszország biztonsági okok miatt szorgalmazta - mindkét helyen attól féltek, hogy ezeket megszerezve terroristák bombákat gyártanak.

Csillebércről első alkalommal 2008 szeptemberében vittek el radioaktív hulladékot:
a 2005 szeptemberéig a reaktorból kikerült fűtőelemeket szállították vissza. Az azóta elhasználódó nagy dúsítású fűtőelem kiszállítására várhatóan 2013 végén vagy 2014 elején kerül sor.

A nagy dúsítású töltetek sorsa tehát megoldódott, már csak az volt a kérdés, hogy mivel pótolják ezeket. A megoldás: az orosz TVEL cég a jövőben biztonságos, megbízhatóan üzemeltethető 19,75 százalék dúsítású fűtőelemeket szállít. Gadó János szerint a kis dúsítású fűtőelemek használata nem vet fel semmilyen biztonsági problémát, az áttérés nem okoz kiesést a reaktor működtetésében. A kutatóreaktor 2023-ig tervezett működtetéséhez öszszesen mintegy 900-1000 19,75 százalék dúsítású fűtőelemre lesz szükség.

Most csaknem 400 darabot sikerült megvásárolni, ami az üzemet 2015-16-ig biztosítja. Várhatóan 2011 vége vagy 2012 eleje után már kizárólag kis dúsítású fűtőelemet használnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.