Zene reklámáron

Az Apple-készülékeken és az Android operációs rendszert használó okostelefonokon is megjelenik a közeljövőben az egyik legnépszerűbb, európai hátterű online zeneszolgáltató megoldás, a Spotify. A lépés egy alternatívnak mondható üzleti modell áttörése lehet, amelyben a zene nincs egészen ingyen, ám fizetni mégsem kell érte.

A Spotify ugyanúgy svéd fejlesztés, mint a zeneterjesztést korábban a "kalózkodás" felől forradalmasító Pirate Bay. Ez a megoldás is arra épül, hogy az internetes közösség nem szívesen ad pénzt a zenéért. A filozófia mégis más, a Spotify ugyanis a kecskének és a káposztának - vagyis az ingyenzenére vágyó felhasználónak, illetve a jogdíjakra éhes zeneiparnak - is juttat valamit. Az előbbi tábor reklámokat kap a számok mellé (de nagyjából 3 ezer forintnak megfelelő havidíjért ettől eltekinthetnek), az utóbbi pedig osztozhat az üzemeltetőkkkel a bevételen. Ez a felállás láthatóan mindkét félnek megfelel: a szolgáltatás szélsebesen terjed, és eddig a kiadók sem tiltakoztak ellene.

Az eredetileg csak PC-n futtatható, pillanatnyilag mintegy 5 millió zeneszám elérését kínáló szoftver az Egyesült Királyságban, Svédországban, Spanyolországban, Franciaországban és Norvégiában iPhone-ra, iPod Touchra és androidos telefonokra is telepíthető lesz, a finn zenerajongóknak be kell érniük az Apple-konform változatokkal (Európa többi része pedig egyelőre kimarad a Spotify mobilverzióinak hatósugarából). Az új platformok azonban várhatóan legalább 50 százalékkal növelik a jelenleg 6 milliós ügyfélkört. (H. M.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.