A svájci korszakalkotó felfedezéséhez egy erdei séta adta az ötletet. A mérnököt bosszantotta a ruhájára és a kutyájára tapadó számos bogáncs, ezért elhatározta, kideríti, hogy miért tud ilyen tartós kapcsolatot kialakítani ez a növény. Nos, így született meg a tépőzár. A müncheni kutatók négy évvel ezelőtt olyan tépőzárat szerettek volna megalkotni, amely - a műanyaggal ellentétben - ellenáll a hőnek és az agresszív vegyszereknek. Az új megoldás a fém tépőzár lett.

A müncheni műszaki egyetemen Josef Mair irányításával kifejlesztett Metaklett névű tépőzár akár nyolcszáz Celsius-fokos hőt is kibír, elviseli az agresszív vegyi anyagokat, de legfőbb tulajdonsága mégis az, hogy négyzetméterenként akár 35 tonna terhelést is kibír.

A Metaklett acélrugókból áll, amelyek rugalmasan alakíthatók. A müncheni kutatók számítógépes modellezéssel mintegy negyven változatot hoztak létre, majd szimulálták azok rögzítő- és engedőképességét, illetve tartósságát. A sokat ígérő modelleket aztán létre is hozták. A választás végül a "flamingó" és a "kacsafej" elnevezésű, 0,2 milliméter vastag kampócskákból álló változatokra esett. A "kacsafej" a klasszikus tépőzárat idézi, a "flamingó" kampói szélesebbek, és egy kilyukasztott csíkhoz kapcsolódnak. A hajlított kampócskák már kis nyomás hatására is megváltoztatják formájukat, így csúsznak be a lyukakba, ahol visszanyerik eredeti alakjukat.

A kutatók úgy vélik, hogy találmányuk mindenütt alkalmazható, ahol erős, tartós, de nem végleges kapcsolatra van szükség. Ilyen terület például a klíma- és szellőztetőberendezések, valamint a gépjárművek gyártása. A kutatók most egy olyan tépőzár kifejlesztésén dolgoznak, amely a fém és a műanyag megoldások előnyeit ötvözné.