Két amerikai biológus, David Schwartman és George Middendorf, tíz évvel ezelőtt gondolta először, hogy az alapanyagcseréből származó energia közel felét felhasználó modern agy nem fejlődhetett volna ki egy hűvösebb éghajlat beköszönte nélkül, ugyanis az energiafaló "gépezet" a használat során termelt hőt nem tudta elég gyorsan leadni a melegebb környezetben. Úgy tűnik, elképzelésükre azonban csak most született tudományos bizonyíték.

Axel Kleidon német klímakutató számítógépes modellezés segítségével vizsgálta a mai világban tapasztalható hőmérséklet, páratartalom és légmozgási körülményeket. Az említett tényezőket arra használta, hogy meghatározza, mely területeken, mekkora az agy maximális hűlési sebessége. Azt találta, hogy számos trópusi területen a hőleadási képesség még ma is korlátozó hatást kell kifejtsen az emberi tevékenységre. Márpedig, ha ma problémát jelent az agy hűtése, állítja a jénai kutató, ez még nagyobb kihívást kellett jelentsen 2-3 millió évvel ezelőtti őseinknek, amikor az átlaghőmérséklet néhány fokkal magasabb volt a mainál.

Az említett amerikai biológusok is elvégeztek egy új vizsgálatot. Hőtani egyenleteket használva kiszámolták, milyen gyorsan tudott volna lehűlni a kis agyméretű Homo habilis agya. Feltételezve, hogy a túlmelegedés korlátozta a Homo habilis agyméretét, a kutatók kiszámolták, mekkora hőmérséklet-csökkenés kellett volna a Homo erectus nagyobb agyának hűtéséhez.

Azt találták, hogy már egy 1,5 Celsius-fokos hőmérséklet-csökkenés elegendő lett volna ehhez. Bár nehéz lenne pontosan meghatározni a jégkorszak kezdetét, Midden-dorf úgy véli, a hőmérséklet-csökkenés hozzátartozott az akkoriban végbement lehűléshez.

Dean Falk, floridai paleoantropológus elméletileg elképzelhetőnek tartja honfitársai hipotézisét, ám szívesen látna ezt alátámasztó adatokat. Ha mérések igazolnák, hogy a trópusi országokban ma élők agya testméretükhöz képest kisebb, mint a mérsékelt égöv alatt élőké, az ugyan nem felelne meg a várakozásoknak, de alátámasztaná Kleidon modelljét.

Az agy hűtésének kérdése azonban csak egy szempont a sok közül. David Geary amerikai pszichológus szerint más tényezők is vezethettek a méretbeli növekedéshez. A nagyobb agygyal rendelkező ősök könnyebben meg tudtak birkózni a változó éghajlat kihívásaival. A vadászó és gyűjtögető életmódhoz szükséges kognitív képességek is könnyebben kialakulhattak. Végül pedig, fejlettebb aggyal egyszerűen könnyebben túljárhattak szomszédaik eszén.

Geary 175 emberszabású koponyafossziliáról gyűjtött adatokat a lehetőségek szűkítésére. A koponyák kora 1,9 milliótól 10 000 évig terjedt. A kutató azt vizsgálta, vajon az agyak mérete a klimatikus változásokkal állt-e összefüggésben, vagy az adott időszakban élt emberszabásúak populációinak méretével. Geary úgy véli, hogy az agyméret leginkább a populáció méretével mutatott összefüggést, ami azt sugallja, hogy őseinknek az életben maradáshoz leginkább a szomszédokkal kellett versenyre kelniük. Szerinte ez a tényező tekinthető az agyméretbeli növekedés legfőbb mozgatórugójának.

A kérdés körüli vita még messze nincs lezárva, hiszen Geary vizsgálata nem teljes az okok és hatások tekintetében. A kutatásoknak köszönhetően körvonalazódni látszó kép azt sugallja, hogy mégiscsak a jégkorszak teremtett lehetőséget a társadalmi szempontból megfelelő méretű agy kialakulásához.