Korábbi szociológiai felmérések szerint az apa nemcsak a megtermékenyítéshez nélkülözhetetlen. Apa nélkül nevelkedő kislányok inkább "problémásak"; szexuálisan előbb lesznek aktívak, és gyakrabban esnek teherbe tinédzser korukban, mint a teljes családban élők. A fiúgyermekekkel más bajok vannak; felnőtt korukban is kevéssé képesek emberi kapcsolatok kialakítására és önértékelésük sem megfelelő.

Gabriella Gobbi és kutatócsoportja a kanadai McGill Egyetem Egészségügyi Központjában egérkísérletben hasonlította össze az apával és apa nélkül nevelt utódok agysejtjeit. A prefrontális agykérget vizsgálta. Ez a terület felelős a társkapcsolatok és a személyiség jegyek kifejlődéséért, az "irányító" szerepet az oxitocin nevű hormon játssza. A hormonnak számos hatása mellett ismert a szerepe a szülés, szoptatás folyamatában, és mindkét nemben azt orgazmus kiváltásában). Az apáktól elzárt utódokban a hormon által kiváltott, biológiailag mérhető válasz jelentősen elmaradt az apával nevelkedett egyedekétől. Ez viselkedésükre is rányomta bélyegét, más egyedekkel nem léptek kapcsolatba. Ha két, apával felnőtt egeret egy ketrecbe teszünk, rövidesen vizsgálgatni kezdik, majd megérintik egymást. Ám két, apa nélküli egér ügyet sem vet a másikra - mondja Gabriella Gobbi. A megfigyeléseket ún. California egereken végezték, nem véletlenül, hiszen ezekre az emberi viszonyokhoz hasonlóan a monogám párkapcsolat jellemző, és az utódokat az anya- és apaállat közösen neveli.

Embereken végzett megfigyeléseket és a szülőket vette szemügyre Ruth Feldman az izraeli Bar-Ilan Egyetemen. 80 családot vizsgált úgy, hogy a gyermek születésekor, majd 6 hónap múlva mindkét szülőben ugyancsak az oxitocintermelést vizsgálta. Ez a gyermektelen házaspárokét kifejezetten meghaladta és ami jelentős; az anyában, apában egyformán.

Az oxitocin egyfajta "ölelő" hormon, az anyát a csecsemő gyakori érintésére és arra inspirálja, hogy sokat beszéljen azon az éneklő tréfás hangon, ahogy az anyák a csecsemőkkel szoktak. Az apák a hormon hatására erősen kötődnek a gyermekhez, kifejezetten sokat játszanak vele.

Michael Meaney, aki a McGill Egyetemen az anyai ráhatások kutatásával foglalkozik, az egérkísérletek eredményeit korántsem tekinti egy az egyben érvényesnek emberre, hiszen az ember biológiailag is és szociológiai értelemben is sokkalta bonyolultabb.

Ám Ruth Feldman vizsgálatait embereken végezte, és Denverben ez év áprilisában egy konferencián úgy fogalmazott, az apa szerepe a gyermek nevelésében biológiailag programozottnak tekinthető.

A sok válással sújtott civil társadalmakban a kérdés meglehetősen időszerű. Bár a kutatások arról nem szólnak, csak a biológiai apában növekszik-e szülés után a hormontermelés, annyi kétségtelen: az apai szerep nem csak szociális vagy pedagógiai értelemben bizonyítható.