- Mit csinált azon a napon?

- Mit csináltam volna? Néztem a tévéközvetítést. Amúgy egyetemista voltam, negyedév végén, ötödév elején, a diplomamunkámat írtam, a gravitációs kollapszusról... amikor egy óriáscsillag összeomlik, és fekete lyuk keletkezik...

- Értem... Elméleti fizikusnak készült, mégiscsak más szemmel nézte az egészet...

- A holdutazás nagy újdonság volt, szimbolikus jelentőséggel. De, ha belegondol, a társadalmaknak mindig van felesleges pénzük, a kérdés az, mire költsék. Ha van pénz, akkor jönnek a presztízsberuházások. Egyiptomban például piramisokat építettek... Az lenne az ideális, ha nem volnának ilyenek, de hogy mi lesz hasznos húsz vagy száz év múlva, nem lehet előre látni. Elköltik a pénzt valamire, amiről azt gondolják, hogy valamikor valamire jó lesz. Hogy a hatvanas években éppen űrkutatásra költöttek annyi pénzt, az csak annyit jelzett, hogy a következő húsz-harminc év az űrkutatásé lesz, ez lesz a vezető, a húzó tudományág. Persze, hogy tetszett a dolog, hiszen ez volt a választott szakmám, a hivatásom, drukkoltam is a sikerért rendesen.

- Hát nem éppen romantikus alkat.

- Nézze, akkoriban űrverseny volt a két világhatalom között. A holdutazás nagy reklám volt. Az a kérdés állt mögötte: kitől vásárol fegyvert a harmadik világ, honnan hívnak szakértőket: Amerikából, vagy a Szovjetunióból? És nyilván attól, aki látványosan bizonyítja technológiai előnyét. 1957-ben a Szovjetunió az első mesterséges holddal megelőzte az Egyesült Államokat. A Vénuszra is ők szálltak le először, miközben az amerikai szonda hatezer kilométerre elment a Vénusz mellett. Nem is akartak leszállni, azt gondolták, felesleges, túl forró a felszíne. Ám, a szovjet szonda az iszonyú forróságban is működött tíz-húsz másodpercig, adatokat adott - a felszínről. Az amerikaiak átálltak a Holdra meg a Marsra, a szovjetek pedig meg sem próbáltak embert küldeni a Holdra, látták, hogy az USA itt előnybe került. Az Apollo-11 sikere nagy népszerűséget hozott Amerikának a világban, és persze huszonkét kilogramm holdkőzetet, ami tudományos szempontból a legfontosabb.

- Miért is?

- A geológiához ellenpélda kell, kontroll. Amíg másik bolygó anyagát nem vizsgálhatjuk, a Hold is megteszi. A földi és a holdkőzet összehasonlításából megtudhatjuk, mi az, ami a Földön véletlen és mi az, ami máshol is megtalálható. A Föld keletkezésének megismeréséhez ezek az összehasonlítások elengedhetetlenek. Itt az a lényeg, hogy a kőzet közvetlenül onnan származik. Más forrásból is van "idegen" kőzetünk, Mars-kőzetünk is van, meteoritokból, de hogy valóban a Marsról származnak, az csak mostanában igazolható, a helyszíni adatok alapján. Értelemszerűen Amerikában van a legtöbb holdkőzet. Ami érdekes: utána nem a szovjetek, bocsánat, oroszok következnek, hanem Japán. Ők kíméletlen módszerességgel kutatják az Antarktiszt ebből a szempontból is. Komikus epizódok is akadtak a Holdkőzet kapcsán. A Holdat például nem fúrták meg igazán mélyen, úgy harminc centiméterre jutottak, ami a vulkanikus tevékenység ideje miatt érdekes. Akadt itt egy rejtély: a Hold-bazaltnak nagyon magas titántartalma volt. Tíz százalék - a földi bazalt egy százalékával szemben. Huszonöt évig gondolkodtak azon, hogy miért. 1997-ben egy magyar csoport részt vett egy tokiói meteorit-konferencián. Egy geológus kollégám akkor említette, hogy a Hold-kőzet e tulajdonsága nem egyedi. Magyarországon is vannak tíz százalék titántartalmú bazaltok. A Bükkben, Szarvaskő környékén és a Mecsekben. Meg Erdélyben, Gyergyóditró környékén. Csak senki nem tudott erről. Miért? Az ötvenes években valami hivatalosság kitalálta, hogy erre a titántartalomra kell alapozni a magyar vadászgép-gyártást, és minden adatot kitiltottak a nyilvánosságból, bár néhány geológiai évkönyvben korábban megemlítették a bazalt e tulajdonságát. Próbálták is kinyerni belőle a titánt, de persze nem sikerült, besült a kohó. Aztán feledésbe merült az egész. A Hold-bazalt rejtélye végül a Bükkben oldódott meg, igazolva egyben, hogy a titokzatosság a tudományban nagy visszahúzó erő.

- A NASA-t 1958-ban hozták létre, összevonva az addigi katonai kísérleteket. Kennedy három évre rá, 1961 május 25-én, egy kongresszusi beszédében hirdette meg az évtized végére a Holdra-szállást. Nyolc év alatt sikerült ez a hihetetlen erőforrás-koncentráció. Igaz, lehetett tapasztalatuk: a háború alatti atombomba-projekt, Los Alamosban. A tempó akkor is szédítő, nem?

- A pénz. Szerintem a NASA akkori költségvetése nominálisan nagyobb volt, mint ma. Óriási pénz volt...

- De, hát nem elég a pénz, agy is kell...

- Ha pénz van, minden megoldható. Egyesítették az amerikai, az angol és a kanadai erőket, és ne feledkezzen meg Wernher von Braunról, aki a náci Németországban kezdte a V2-vel, és Amerikában fejezte be a Holdra-szállással, és aki nélkül talán nem úgy, nem akkor...

- Róla szemérmesen hallgat mindenki...

- A szovjetek is rengeteg német rakétamérnököt vadásztak le és foglalkoztattak a háború után.

- Térjünk vissza az évfordulónkhoz.

- Itt volt még a félelem lélektana. Amerikát sokkolta a Szputnyik-1 1957. októberi fellövésének a híre. Ez egy 58 centiméter átmérőjű gömb volt, két rádióadón kívül nem volt benne műszer, de a bip-bip-jeleket a fél világ hallotta. Egy hónap múlva útnak indult a Szputnyik-2, benne Lajka kutyával, ez már egy mázsa volt, a szovjetek képtelenek voltak miniatürizálni. Lajka nyolc napig élt, aztán elpusztult, de igazolta: az élő szervezet kibírja az űrutazást, az ellátó rendszerek pedig működnek. Tehát embert is fel lehet küldeni. Amerika megrémült e hírektől, Eisenhower elnök ekkor szerveztette meg a NASA-t. A félelem oka a szovjet interkontinentális hordozórakéta, az R-7-es volt, amelyre amúgy melléktermékként rakták fel a műholdakat. A rakéta maga azt bizonyította, hogy a Szovjetunió képes olyan hordozóeszközt készíteni, amellyel bármilyen irányból elérheti az USA területét. A szovjetekkel szemben az amerikaiak sikeresen miniatürizáltak, ezért nem is volt szükségük ilyen teljesítményű rakétákra. Az Apollo-programmal aztán behozták az elmaradást.

- Amekkora világszenzáció volt és maradt az első Holdra-szállás, a következők majdhogynem a feledés homályába merültek, kivéve talán az Apolló-13 útját. Pedig 1972-ig tizenkét űrhajós járt a Holdon. Aztán vége lett a projektnek. Miért?

- Az elsőt követő expedíciók már nem hoztak minőségileg újat. Nem volt igazolható a választók előtt, hogy miért kellene akkora pénzt költeni a továbbiakban rá. A Hold-programról áttértek a Mars és a külső Naprendszer kutatására. Ez rámutat az amerikai és az európai gondolkodás alapvető különbségeire. Az európai kultúra a megőrzésre épül, az amerikai meg arra, hogy ha véget ér valami, továbblépnek. A közvélemény nem adja egyszerűen a közpénzt olyan célokra, amelyek hasznáról nem győzték meg. Mindenesetre az ember megtette az első lépést, hogy Ciolkovszkij álmát megvalósítsa: ki kell rajzani a Földről. A kolonializáció megkezdődött.

- Komolytalan tán a kérdés, de az amerikaiak tényleg a Holdra léptek?

- Ugyanazokban a napokban ott keringett a Luna-15 szovjet űrszonda, tele volt vele a sajtó. Meg volnék lepve, ha nem figyelte volna az amerikaiak minden lépését. Ha a Holdra lépés hazugság lett volna, a szovjetek aligha hagyják szó nélkül. Kétkedni persze mindig lehet. Némelyek számára talán ez izgalmasabb már, mint a tény: az ember bizony többször is a Holdon járt. A lábnyoma ott maradt örökre.