A legfejlettebb gazdaságokat tömörítő G8-csúcstalálkozó állásfoglalása szerint a globális átlaghőmérséklet-emelkedés "legfeljebb két fok" lehet, amihez az üvegházhatású gázkibocsátást 2050-ig a felére kell csökkenteni. Hogy mindezt ki fogja a gyakorlatban megtenni, az egyelőre legalábbis kérdéses. Biztató viszont, hogy az EU egy friss tanulmány szerint kifejezetten jól áll a saját vállalásainak teljesítésével: meglepően kedvező adatokat tartalmaz ugyanis az az összefoglaló jelentés, amelyet az JRC készített az unió és a tagállamok döntéshozói számára a megújulóenergia-ágazat várható tendenciáiról. Magára a dokumentumra azért volt szükség, mert a 2008-ban elfogadott európai "klímacsomag" nyomán jövő márciusig az összes kormánynak cselekvési tervet kell készítenie a megújulós nemzeti célokról, illetve a zöldenergia részarányát növelő programokról. A kutatási anyag szerint számos területen jócskán túlteljesültek a 2010-re szóló elvárások.

A vizsgálat során az összes szóba jöhető megújuló energiaforrásról készült egy helyzetkép és egy középtávú prognózis. Az eredmény a vízenergia esetében azt mutatja, hogy ennek (jelenleg évi 310 TWh-s) részesedése látványosan már nem növelhető, mivel a pénzügyi és környezeti szempontból ésszerűen hasznosítható vízi erőforrás kiaknázása már megtörtént. Ráadásul egyre nagyobb a harc a hozzáférhető vízmennyiségért, amit öntözési és rekreációs célokra is biztosítani kell.

Hasonló a helyzet a biomassza esetében is, ahol szintén erősödik a küzdelem a különböző felhasználók között. Itt a legutóbbi felméréskor, 2006-ban 90 TWh volt a beépített kapacitás, 2020-ra 200 TWh az elvárás. A célt azonban nehéz lesz elérni, mivel az alapanyag-termelés fenntarthatósága egyre nehezebben garantálható. Nyugat-Európában az élelmiszer- és a takarmányipar támaszt alternatív keresletet az energianövények iránt, a keleti országokban pedig a mind szigorúbb környezetvédelmi szabályozás (és gyakorlat) nehezíti a biomassza-tüzelésre használt faanyagok kitermelését.

A nevezetes klímacsomag (Climate Change Package) rendelkezéseit a 3x20 képlet segítségével könnyű megjegyezni (2020-ra 20 százalékos energiahatékonyság-javítás, és a megújulók részesedésének 20 százalékra való növelése), de annál nehezebb teljesíteni. A követelményeket időközben maga az Európai Bizottság is pontosította: a 20 százalékos zöldenergia-használatot csak az iparban és a fűtésben várják el, a közlekedésben beérik 10 százalékkal. A legnagyobb kihívás mindenesetre a villamosenergia-szektor előtt áll, ahol 35-40 százalékos megújulós hányadot kellene elérni - azaz összesen 1200-1400 TWh-nyi energiát kellene kinyerni a szélből, a vízből, a biomasszából és a napenergiából.

Bár a célkitűzéseket a szakértők többsége túlságosan ambíciózusnak nevezte, az eddigi eredmény több mint biztató. Szélenergiából például Európában 65 GW-nál tartunk, ami 50 százalékkal több az időarányosan előirányzott 40 GW-nál. A napáramtermeléssel jelenleg nyert 9,1 GW pedig a háromszorosa annak, amit részcélként 2010-re kitűztek. Az Európai Napenergia Szövetség ma már azt jósolja, hogy 2020-ra a teljes európai áramtermelés 12 százalékát a napenergia adja majd - ami még egy évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tűnt (ehhez persze az is kell, hogy a területen tapasztalható, évi 36 százalékos növekedés tartósan fennmaradjon). Az elemzés készítői különösen a koncentrált napenergia-hasznosításban (a tükrös és egyéb naperőművekben) látnak nagy lehetőséget, arra figyelmeztetve, jó lenne, ha több olyan modellüzem is felépülne, mint amilyen Spanyolországban már működik.

A fejlődés további tempója e pillanatban elsősorban nem a technológián, hanem a politikai akaraton és a beruházásokon múlik. A politikának elsősorban a szabályozási környezet megteremtésében lenne szerepe (egyenlő esélyű hozzáférés az elektromos hálózatokhoz, észszerű átvételi árak stb.), de ebbe a körbe sorolható a megújulós projekteket segítő K+F-támogatások megteremtése is. Ráadásul a másik tényező, vagyis a beruházások alakulása is erősen politikafüggő, hiszen amíg a hagyományos (szénhidrogén, illetve nukleáris alapú) energiatermelés rengeteg nyílt és rejtett támogatást élvez, kevéssé várható, hogy a befektetők a zöldenergia-szektort részesítik előnyben.

A leleplező dokumentumfilmjeiről híres Michael Moore ezúttal a globális felmelegedés és a kapitalista gazdasági rend összefüggéseire igyekszik rávilágítani. Az őszszel a mozikba kerülő Capitalism: A Love Story (Kapitalizmus: szerelmes történet) című alkotás üzenete szerint a világ jelenleg napi 14 ezer állás megszűnésével, és a természeti erőforrások jóvátehetetlen pusztulásával fizeti meg azt, hogy a világgazdaság még néhány évig vagy évtizedig a jelenlegi, nyilvánvalóan fenntarthatatlan szisztémában üzemelhessen.