A sokak által megváltásként üdvözölt technológia alapja nem új keletű. Már a tizenkilencedik-huszadik század fordulóján is állítottak elő szintetikus gázt, és ezzel működtették például az első budapesti közvilágítás gázlámpáit. A világítógáz alapanyaga akkoriban szén volt, manapság pedig - mint bőséggel rendelkező lehetséges energiaforrással - a háztartási hulladék elgázosításával kísérleteznek a világ számos pontján.

Az Egyesült Államokban már egészen kicsi, családi házra, vagy irodaházra méretezett gázosító konténereket is gyártanak, amelyben 1600 Celsius- fokon, oxigénszegény környezetben házilag gázosíthatjuk a szemetünket. Ilyen magas hőmérsékleten a hulladék szerves összetevői nem égnek el, hanem szén-monoxidot és hidrogént tartalmazó szintetikus gázzá alakulnak át. A keletkező elegyet ezután egy kémiai szűrőn vezetik át, majd elégetik, esetleg másfajta energiahordozóvá, például metánná, etanollá vagy szintetikus dízellé alakíthatják át.

Ami az egész folyamatból megmarad, az csak némi deponálandó hamu és a szűrők, amelyek könnyen kezelhetők. A gázosítás maga egyébként sokkal hatékonyabb eljárás, mint a hulladékégetés, sőt már létezik egy ennél is fejlettebb technológia, a plazmagázosítás, amelynél a tartályban nagyfeszültségű plazmaívet hoznak létre, és 10 ezer Celsius-fokon gázosítják el a hulladékot. Plazmagázosítás után már hamu sem marad, csupán egy üvegszerű szilárd anyag, amely építőipari segédanyagként felhasználható.

A számok alapján úgy tűnik, hogy a hulladékgázosítás üdvözítő megoldás lehet a szeméthegyek és az energiaéhség orvoslására, az óvatosabbak szerint azonban a módszer csupán báránybőrbe bújtatott farkas.

Az tény, hogy a gázosítás is termel valamennyi szén-dioxidot, bár jóval kevesebbet, mint a hagyományos hulladékégetők. A szkeptikusok másik aggodalma a szerves anyagokból magas hőmérsékleten keletkező rákkeltő dioxin, és a plazmagázosítás során keletkező fémek, melyek a szintetikus gáz elégetésével a légkörbe juthatnak. Ezek a problémák valóban felmerültek a gázosító berendezések prototípusainál, a technológiát azonban rohamléptekkel finomítják, és a legújabb üzemekben az egyik veszélyforrásként emlegetett klórt már azelőtt eltávolítják a hulladékból, mielőtt az a gázosító tartályba kerülne, így ott sem dioxin, sem fémek nem keletkezhetnek.

Vannak, akik amiatt aggódnak, hogy a gázosítás bevezetésével sokan felmentést éreznek majd az újrahasznosítás és a hulladékcsökkentés terhe alól. Mindenesetre a technológiát már alkalmazzák többek között az Egyesült Államokban, Kanadában, Franciaországban, Angliában, illetve Portugáliában. Magyarországon is elérhető ez a technológia, de nálunk egyelőre még sehol nem működik ilyen berendezés.

A gázosításról számokban

Egy 500 fős irodaház teljes energiaellátásához 3 tonna háztartási hulladék kell naponta.

Egy ekkora készülék telepítése mintegy 170 millió forint, ami az egyesült államokbeli költségekkel - áram, fűtés, hulladékszállítás - számolva 4 év alatt térül meg.

Egy ekkora gázosító évi mintegy 500 tonna szén-dioxid-kibocsátást takaríthat meg azzal, hogy csökkenti a hulladéklerakókból származó kibocsátást, a fosszilis tüzelőanyag használatát, és a hulladékszállításból adódó szén-dioxid-emissziót.