Alzheimer ellen jó a kávé?

Igyunk naponta öt csésze kávét, vagy tizennégy csésze teát és megelőzzük az időskori memóriaproblémákat, így például az Alzheimer-kórt - javasolják floridai kutatók. Illetve ezt nem mondják, mert jelenleg csupán az egereknél vált be a koffeines kezelés.

Zavar az emlékezetben, a viselkedésben, módosul a személyiség. A beteg nem ismeri fel a körülötte lévő embereket és tárgyakat - néhány jellemző az Alzheimer-kórra, amely manapság a 65 év felettiek öt százalékát, a 80 év felettiek 20 százalékát érinti. Magyarországon kétszázezren szenvednek ebben a betegségben.

Azt már tudjuk, hogy a betegek agyszövetében plakkok formájában felhalmozódó toxikus béta-amiloid fehérje az agy tanulási központjának túlterhelését okozza. Az agy ezért a gátló idegingerületek mennyiségének növelésével védeni próbálja saját sejtjeit, ez a téves "döntése" azonban az elbutulással járó betegség kialakulását eredményezi. Floridai kutatók most azt találták, hogy a betegség sikeresen kezelhető nagy mennyiségű koffeinnel.

A Dél-karolinai Egyetem munkatársai ötvenöt egeret teszteltek. A kutatók először megnézték, hogy a 18-19 hónapos egerek - ez a kor az emberek esetében hetvenéves életkornak felel meg - közül mely példányok mutatnak memóriazavarra utaló jeleket. Ezt a csoportot ezután kettéosztották. Az egyik kávét kapott az ivóvizébe, a másik csapat nem. Az egereknek adott koffein mennyisége megegyezett azzal, amennyi öt kávéban, illetve tizennégy csésze teában van.

Két hónapos koffeines kezelés után újra tesztelték a rágcsálókat, és azt találták, hogy a "bekávézott" egerek jobb teszteredményeket értek el, mint az azonos korú, de demenciamentes társaik. A tiszta vizen élő egerek elbutulása a két hónap alatt folytatódott. További meglepő eredmény volt, hogy a kávére szoktatott példányok agyában ötven százalékkal csökkent a béta-amiloid fehérje mennyisége. A kutatók szerint a jelenség hátterében az áll, hogy a koffein visszafogta a káros fehérje termeléséért felelős enzimeket. Ugyanez a floridai csoport egy korábbi kísérletsorozatában azt állapította meg, hogy a fiatalabb alzheimeres egerek esetében koffein adagolásával megelőzhető a memóriaproblémák kialakulása.

"A korábbi és a legújabb kísérletek alapján bizonyosnak látszik, hogy a koffein nem csupán megakadályozza a memóriazavar kialakulását, hanem hatékonyan kezeli is a betegséget" - nyilatkozta a kutatásokat irányító Gary Arendash a BBC-nek, aki szerint a koffein a legtöbb embernek biztonságosan adható. A csoport a sikeresnek tűnő egértesztelések után a humán kísérleteket is el akarja kezdeni. Arra ugyanis nincs bizonyosság, hogy ami működik a rágcsálókban, az az emberek esetén is beválik. Kétséges, hogy milyen dózisban kellene a koffeint adagolni. Átszámolva az egereknek adott mennyiséget, emberek esetében naponta 500 milligramm koffeint kellene adni. A legtöbb ember szervezete ezt a mennyiséget gond nélkül feldolgozná, de a magasvérnyomásban szenvedők, illetve a terhes nők ennél kisebb mennyiséget kaphatnának.

Rebecca Wood Alzheimer-kutató szerint ma még korai kijelenteni, hogy a koffein a megoldás a betegség kezelésére. Hatékonynak tűnik, de senki se öntse csészeszám a koffeint alzheimeres hozzátartózójába.

Az Alzheimer-kórosok száma 2050-re világszinten 100 millió fölé emelkedhet - ám ezt jelentősen befolyásolhatják a közeljövő diagnosztikai és kezelési módszerei. Talán éppen a koffein lesz az egyik járható út. Valamit tenni kell, mert a világ lakosságának idősödésével globális Alzheimer-járványra számíthatunk.

Az egereknél bevált
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.