Szabadulás a szén-dioxidtól
Az összes mérvadó energetikai prognózis azt jelzi, hogy az energiafogyasztás növekedni fog, és a kőszén, a kőolaj, valamint a földgáz által biztosított energia aránya 2030-ban még mindig 80% körül lesz. Ez azt jelenti, hogy továbbra is szükség van olyan megoldásokra is, amelyek a fosszilis energiahordozókból származó üvegházhatású gázok kibocsátását csökkentik.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzése szerint 2030-ra 45%-kal nő a globális energiaszükséglet, amennyiben az éghajlat- és az energiapolitika terén nem történik változás. Az ügynökség attól tart, hogy akár 6 Celsius-fokkal is emelkedhet a globális átlaghőmérséklet, ami katasztrofális következményekkel járna. Az észak-norvégiai Tromsöben idén tavasszal mutatták be tizenhárom külügyminiszternek és Al Gore-nak, az USA volt alelnökének az olvadó jég és hótakaró állapotát leíró új, riasztó kutatási eredményeket. A formálódó konszenzus alapján a felmelegedés megállításához 2050-re a kibocsátás drasztikus, akár 85 százalékos csökkentését kell elérni. Azaz a súlyos globális recesszió hatásainak kivédése közben sürgősen pénzt kell befektetni a klímaválság megelőzésébe - ami segítheti is a krízis megoldását a fejlesztések munkahelyteremtő hatásán, illetve a takarékosságon keresztül.
Az egyik ilyen projekt, a CCS a kőszén-, illetve gáztüzelésű erőművek kibocsátását akár 85-95%-kal is képes csökkenteni. A CCS-technológia lényege a szén-dioxid megkötése és geológiai formációkban (a tengerfenék alatti, kimerült olaj-, gáz- és széntelepeken) való biztonságos tárolása. Az EU klímacsomagjában is kulcsszerepet kapott CCS-t újabban a gazdaság élénkítését szolgáló intézkedések között emlegetik. A módszer egyelőre meglehetősen drága, ezért a jelenleginél költséghatékonyabb eljárások kifejlesztésére újabb kísérleti projekteket kell indítani. Norvégia 1996 óta évente egymillió tonnányi, földgáz-előállítás közben keletkező szén-dioxidot választott le a Sleipner-földgázmezőről, és sajtolt a be az Északi-tengeren a tengerfenék alatt 1000 méterre elhelyezkedő geológiai formációba. Azóta több uniós támogatású kutatási program is ellenőrizte a projektet, megállapítva, hogy nincs szivárgás: a szén-dioxid az elvárásoknak megfelelően viselkedik.
A norvég kormány jelenleg jelentős összegeket fektet a Norvégia nyugati partjánál található mongstadi kísérleti központ létrehozásába, ahol kapcsolt hő- és áramtermelő erőművet építenek, amelyet a szén-dioxidot teljes egészében megkötő rendszerrel látnak el. A rendszer az új erőműből származó évi 1,3 millió tonna szén-dioxidot fogja megkötni, és további 1 millió tonnát a már meglévő finomítóból is kiszűr - a cél, hogy szén-dioxid kibocsátása nélkül termeljenek elektromos áramot.
Az IEA szerint a CCS-technológiának a globálisan szükséges kibocsátáscsökkentés 20%-át (a fejlett országokban pedig a felét) kell majd biztosítania. Több Mongstadhoz hasonló próbaerőműre van még szükség, mielőtt a CCS-technológia teljesen piacképessé válik. Az EU célkitűzése, amely szerint 2015-re akár 12 CCS-próbaerőmű üzemelhet, egyértelmű jelzés, akárcsak Ausztrália kezdeményezése egy globális CCS-intézet létesítésére vonatkozóan. A G8 tagállamai 2010-re 20 bemutató CCS-projektet, 2020-ra pedig a CCS széles körű piaci elterjedését irányozzák elő.
A kiotói egyezmény ösztönzi a hasonló leválasztó technológiák használatát. A megállapodás Norvégia számára engedélyezte, hogy az elmúlt 12 évben a Sleipner-földgázmezőbe besajtolt szén-dioxidot az üvegházgáz-kibocsátásban ne kelljen feltüntetnie. Az új klímavédelmi rendszernek olyan ösztönzőket kell találnia, amelyek a jelenleg semmilyen kötelezettséget nem vállaló nagy kibocsátók körében is népszerűsítik a CCS-technológiát. Maga a módszer csak bizonyos geográfiai feltételek között alkalmazható, vagyis a gázt ezekbe a régiókba kell juttani. Ahhoz, hogy biztosítsuk a szén-dioxid környezetkímélő szállítását és tárolását, megfelelő szabályozásra és monitorozásra van szükség. Az éghajlatváltozást komolyan vevő országoknak ratifikálniuk kellene az északkelet-atlanti térség tengeri környezete védelméről szóló egyezmény (OSPAR) legutóbbi módosításait, amelyek a CCS számára a szükséges nemzetközi jogi kereteket biztosítják. Lehetővé kell tenni például a szén-dioxid határokon keresztül történő szállítását. Norvégia vélhetően olyan geológiai formációkkal rendelkezik, amelyek alkalmasak más országokból érkező nagy mennyiségű szén-dioxid tárolására.
A CSS kapcsán gyakran elhangzó ellenérv, hogy az valójában csak a kőolajipar túlélését szolgálja. Norvégia a villamos energia 99%-át vízenergiából nyeri, és az összes használt energia 60%-a megújuló forrásokból származik. Vagyis az ország a klímavédelmi célkitűzéseket a CSS nélkül is teljesíteni tudja. A norvég országgyűlés mindazonáltal elfogadta azt a célkitűzést, hogy Norvégia 2020-ig körülbelül a kétharmadával csökkentse a kibocsátást. Egy másik állami kezdeményezés azt célozza, hogy 2030-ra klímasemleges ország legyünk. Ez részben válasz is a fenti aggályokra. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy - a világ gazdasági szerkezetét figyelve - amíg kőolaj lesz, addig a kőolajipar is működik majd. A CSS-re nem az iparágnak, hanem a környezetnek van szüksége.
(Rövidített, szerkesztett változat)
A szerző Norvégia külügyminisztere
A CCS-kutatásokban Magyarország is érdekelt. Az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (ELGI), az MTA és az ELTE közös tanulmánya szerint geológiai adottságaink alapján igen kedvező helyzetben vagyunk a szén-dioxid föld alatti elhelyezése szempontjából. Hasonó álláspontot képvisel a Mol is. A vállalat a hazai kutatásokon túl részt vesz az ECCO (Európai CO2 értéklánc) projektben, amely európai léptékben vizsgálja a szén-dioxid-leválasztási és tárolási lehetőségeket.
