A világ egyik legrangosabb tudományos lapja, a brit Nature legfrissebb számának írása szerint a víz jelenléte az élet lehetőségét is felveti a Szaturnusz hatodik legnagyobb, 500 kilométer átmérőjű holdján. Az Enceladus déli sarkánál négy évvel ezelőtt fedezték fel a Cassini űrszonda felvételeinek elemzésekor a forró víz-jég kitöréseket, amelyek négy, egyenként mintegy 120 kilométeres felszíni repedésből lövellnek fel. A Heidelbergi Egyetem kutatói most kimutatták, hogy ezek a kitörések minden bizonnyal az alattuk lévő sós tenger vizéből táplálkoznak: a tudósok sórészecskéket találtak a több száz kilométeres magasságig az űrbe lövellt, gőzből és jégből álló sugárban. A felfedezés jelentőségét Frank Postberg kutatásvezető úgy foglalta össze: az élet kialakulásához szükséges három előfeltételből az eddig ismert kettő - egy energiaforrás, valamint a szerves anyagok - jelenléte után immár a harmadik, azaz a folyékony állapotban lévő víz is bizonyítottan rendelkezésre áll a Szaturnusz holdján.

Mint az űrkutatókat világszerte izgalomba hozó hírből is kiderül, a Földön kívüli élet megtalálásához nem kell feltétlenül elhagyni a bolygót: az életjelek keresése döntően (űrtáv)csövekkel zajlik. A kutatók ilyenkor természetesen nem apró élőlényeket keresnek az űrből érkező képeken, hanem az élet más, fizikai természetű közvetett bizonyítékait. Az egyik perdöntő tétel az oxigén megléte a légkörben. A Hubble vagy a Spitzer űrteleszkópok már képesek egy exobolygó légkörének fő öszszetevőit megállapítani. Amikor a bolygó keringése során elhalad a csillag előtt, akkor a csillag fénye átszűrődik a bolygó légkörén, s utóbbi a csillag eredeti fényét megváltoztatja. A légköri gázok ugyanis adott hullámhosszon elnyelik a csillagból érkező fényt. Az elnyelt fény sötét vonalként jelentkezik a színképen. Minden gázhoz különböző ilyen vonal vagy vonalrendszer tartozik. Így csak annyit kell tenni, hogy a távcsővel megfigyeljük a csillag spektrumát akkor, amikor a bolygó elhalad előtte, és akkor is, amikor nem. A két spektrum közti különbségért a bolygó légköre tehető felelőssé. Az említett űrtávcsöveknek ezzel a módszerrel már sikerült légköri szén-dioxidot és vízgőzt kimutatniuk egy exobolygó légkörében.

Nagyobb felbontású teleszkóppal már az oxigén vonalai is detektálhatók lennének. A 2014-ben indítandó James Webb Űrteleszkóp (JWST) akár a Föld méretű bolygók légkörét is vizsgálhatná. Ha a közeli csillagok körül sikerül egy a bolygónkhoz hasonló méretű égitestet találni, amely elhalad saját csillaga előtt, akkor a színképelemzéssel egyértelműen bizonyítható az oxigén jelenléte. Az oxigént, legalábbis a Földön, nagyrészt a növények és a fotoszintetizáló mikroorganizmusok állítják elő.

A módszer alkalmazásának feltétele, hogy a vizsgált bolygó elhaladjon a csillaga előtt. Ha nem teszi, akkor nem veszszük észre az égitestet, mivel a csillag fénye sok nagyságrenddel nagyobb, s egyszerűen elnyomja a bolygóról visszaverődő fényt. A húszas években indítandó Terrestrial Planet Finder (TPF) űrtávcsőrendszer már arra is képes lehet, hogy - a csillagot a látómezőből kitakarva - közvetlenül is megfigyelhessen olyan bolygót, amelynek pályája nem halad el a csillag előtt. A róla visszaverődő fény pedig már szintén használható színképelemzésre.

Az oxigénben gazdag légkör azonban még nem egyértelmű bizonyíték. Ha egy égitesten tengerek, óceánok vannak, ám az objektum túl közel kering a csillagához, a légköri vízmolekulákat a csillag sugárzása hidrogénre és oxigénre bonthatja. A hidrogén kis tömege miatt könnyen elszökhet a világűrbe, s a légkörben maradó oxigén idővel feldúsulhat. Ha viszont a bolygó a csillagtól közepesen távol (mint a Föld) vagy még messzebb kering, az oxigén létét már igen nehéz lenne megmagyarázni az élet feltételezése nélkül.

Nem elsősorban az élet jelenlétére, sokkal inkább a lakhatóságra utal, ha a felszíni óceánokat mutatják ki. A TPF erre is képes lenne, hiszen a bolygó fényét, illetve a fény színének változásait vizsgálva óceánokat és szárazföldeket lehetne felfedezni. A Borelly-üstököshöz még 1998-ban indított amerikai Deep Space-1 űrszonda a távolból a Földet is fotózta. A különböző időpontokban készített felvételeken bolygónk színe változott. Amikor a szonda az óceánokat látta, kékebb volt, amikor Ázsiát, valamivel vörösebb. Ha hasonló változást látna a TPF egy exobolygó esetében, feltételezhető volna a nagy víztömegek jelenléte, újabb lökést adva a Földön kívüli életet kereső kutatásoknak.

A jéggel borított Enceladus mérete Nagy-Britanniáéhoz hasonlítva - fantáziakép