Az ember már 500 ezer éve is jobbkezes volt

Fajunk az egyetlen élőlény, amelyik a legtöbb cselekvéshez egyértelműen egyik vagy másik kezét használja. A Spanyolországban feltárt leletek alapján az emberek többsége már félmillió éve jobbkezes volt - legalábbis a Homo heidelbergensis fogai erre utalnak.

Több korábbi kutatás is alátámasztja, hogy a jobbkezesség nagyon régen alakult ki. Az eszközök megmunkálásából vagy használatukból következő mintázatok valóban jobb kézzel végrehajtott cselekvésekre utalnak, csakhogy ezeket általában bal kézzel is reprodukálni lehet. Spanyol paleoantropológusok azonban nem a használati tárgyakat vagy az azoktól eredő sérüléseket, hanem az 500 ezer éve élt Homo heidelbergensis metszőfogait vizsgálták meg.

A Neander-völgyi ember elődjének valószínűleg jóval erősebb fogazata volt, mint amivel ma rendelkezünk. A húst, csontokat, vagy egyéb tárgyakat a szájukba véve rögzítették, hogy kezdetleges szerszámaikkal dolgozni tudjanak rajtuk. Eszközeiket minden bizonnyal az arcuktól elfelé mozgatva használták, hiszen fordított esetben könnyen megsebezték volna magukat. A mozdulatok nemcsak a szájba vett csontokon, hanem a metszőfogakon is nyomokat hagytak, apró karcolások formájában. A fogakon így kialakuló mintázat átlós lefutású lett, éppen annak függvényében, hogy melyik kezüket használták az állkapocsba szorított tárgy megmunkálásához.

A kutatók az észak-spanyolországi Sima de los Huesos barlangból származó 163 fog csaknem 600 apró karcát vizsgálták meg. A fogak feltehetőleg 19 különböző emberhez tartoztak, s a nyomok 15 esetben egyértelműen jobb kézzel végzett tevékenységekre utalnak. A maradék négy embernél a mintázat függőleges volt, amiből nem lehet következtetni a kézhasználatra. Azt is megvizsgálták, kialakulhatna-e a nyomok hasonló átlós lefutása balkezeseknél is. A fogakat védőanyaggal bevonva több emberrel is megcsináltatták a Homo heidelbergensis által is feltételezhetően végzett mozdulatokat - de a balkezeseknél az átlós mintázat rendre pontosan az ellenkező irányban futott.

Még mindig nem tudni biztosan, mikor alakult ki az emberek jobbkezessége, de úgy tűnik, a jelenség már félmillió éve is létezett. A kézhasználati preferencia szoros összefüggésben áll a két agyfélteke közti specializációval, ami hosszú evolúciós folyamat eredménye - s ami az emberré válás egyik meghatározó momentumának tekinthető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.