A nanorészecskék felfedezése után rövid idővel azon kezdtek gondolkodni a kutatók, hogy egy ilyen molekulacsomaggal lehetne-e gyógyszermolekulákat szállítani az emberi szervezetben és a kívánt helyre juttatni, hogy kifejthessék a megfelelő gyógyító hatást.

A legutóbbi időkig a nanorészecskék és a szervezet csatája volt az akadálya ennek a gyógyító eljárásnak. A nanorészecskék ugyanis főleg mérgező molekulákból álltak, a szervezetbe juttatva könnyen elbomlottak, és bomlástermékeik is károsak voltak az emberi testre.

A kaliforniai egyetem és az MIT kutatói a közelmúltban számoltak be átütő sikerről a nanorészecske-kutatásban. Az általuk kifejlesztett anyag ugyanis elég stabil ahhoz, hogy eljusson rakományával együtt a célterületre, ott átadja a gyógyszert a beteg szöveteknek, és ezután nem mérgező elemeire bomoljon a véráramban. Az üres hordozó darabkáit ezután a vese minden gond nélkül kiválasztja és eltávolítja a szervezetből. Az új anyag vegyileg kezelt, porózus szilícium nanorészecskékből áll, amelyek 120 nm körüli átmérőjűek. Az előkészületek során az anyagot aktiválják, és lumineszcens sugárzóvá teszik. Ezzel kiválóan megfigyelhetik a hordozóanyag útját és terjedését a szervezetben.

A kísérletek során rákgyógyszert (doxorubicint) próbáltak eljuttatni rákos daganathoz egy kísérleti egérben. A lumineszcenciadetektor segítségével jól követhető volt az anyag eljutása a tumorhoz és először feldúsulása, majd 1-4 hét alatt a nanorészecskék teljesen felszívódtak, illetve kiürültek a szervezetből. Szövetminta vételével kimutatták ugyanezt a folyamatot.

Ez a felfedezés azonban csak a kezdete annak a kutatásnak, hogy a lehető legtöbb gyógyszervegyületet ezen a módon juttassák be a megfelelő helyre az emberi szervezetben.