A svéd mozdonytípus egy 1960-ban kiírt "tender" nyomán, a német Krauss-Maffei mozdonyát legyőzve került Magyarországra. Az államvasúti társaság 20 darabot rendelt belőle, elsősorban a még nem villamosított (például balatoni) fővonalak gyors-, illetve nemzetközi expresszvonatai számára. A 109 tonnás mozdonyt 1435 kW teljesítményű, kétütemű, 16 hengeres, 1950 lóerős, V hengerelrendezésű motor hajtotta, akár 120 kilométer/órás sebességgel. A dízelmotor 600 voltos generátort működtetett, a kerekeket tengelyenként egy-egy villanymotor gyorsította - emiatt a NOHAB-okra kipörgésgátlót, illetve "kerékköszörülés-visszajelző" lámpát is szereltek.

A takarékos hibrid konstrukció a fajlagos fogyasztásban könnyedén veri a többi hazai dízelt, megbízhatóságban pedig néha a villanymozdonyokat is. A MÁV aztán mégsem a NO-HAB-ok mellett döntött, mivel a Szovjetunióból megjöttek a Szergej becenevű, M62-es (olajzabáló, gyakran elromló) dízelek, amivel a svéd ajánlat "nem volt versenyképes".

Külföldön kellő karbantartás mellett a NOHAB-ok ma is vígan futnak. A MÁV-nál azonban mindig mostohagyerek volt a típus, sokat ok nélkül szétbontottak vagy alkatrészdonorként használtak. Ma már csak hat "nosztalgia-példány" üzemképes, az egyik pünkösdkor a székely expresszt vontatta.