Gigamedúza az árpaföldön

Rejtélyes "gabonakörök" tartják izgalomban a közép-angliai Oxfordshire-ben, Kingstone Coombes közelében élőket. Az ügy híre a Daily Mail jóvoltából egész Angliába eljutott, az interneten keringő képes beszámolókat pedig az online világsajtó is átvette (olyannyira, hogy a hír tegnap a Google News tudományos-technikai válogatásában is előkelő helyre került). Ilyen szép karriert utoljára talán a Loch Ness-i szörnyet ábrázoló felvételek futottak be a "komoly" médiában.

A szóban forgó alakzat egy hatalmas, 600 láb (azaz mintegy 190 méter) hosszú medúzát ábrázol. A geometriailag jól megkomponált figuráról a grafikai szakértők azt a véleményt alakították ki, hogy minden bizonnyal számítógépen készült (mármint a terv, mert maga az objektum egy árpaföldön jött létre a növények letaposásával).

Amúgy a medúza majdnem kétszer akkora, mint az eddigi legnagyobb - jin-jang motívumot formázó - gabonakör, és a földön kívüli jelenségekben hívők éppen ebbe próbálnak belekapaszkodni, mondván: elképzelhetetlen, hogy egy ekkora mintát a hagyományos módszerrel, azaz taposással egyetlen nyári éjszaka alatt észrevétlenül létre tudjanak hozni.

A tudósítások tényként tálalják, hogy a medúza valóban egyik napról a másikra, előjelek nélkül jelent meg a vetésben, és semmilyen nyom nem vezet hozzá a környező utakról. Arról viszont szemérmesen hallgatnak - ami pedig a felvételeken avatatlan szemmel is megállapítható -, hogy az alakzatot több helyen is keresztezik azok a nyomvonalak, amelyeket a vető- vagy permetezőgép vágott a vetésbe. Márpedig ezeken nyom nélkül el lehet jutni a medúzához, és a "lénynek" ezúttal sincs egyetlen olyan pontja sem, amely kívülről (a keréknyomokon, illetve a medúza testrészein keresztül) ne lenne megközelíthető.

Gabonaköröket a különféle szkeptikus csoportosulások is szép számmal alkotnak, majd jókat mosolyognak a misztikumra mindig vevő nagyközönség újabb bedőlésén. Az eszközök változatosak: néha gólyalábon vagy hőlégballon segítségével közelítik meg a területet, hogy ne hagyjanak maguk után látható nyomokat. Ezúttal azonban valószínűleg másról van szó: a medúzát egyes helyi források szerint vendégcsalogatónak szánták, hogy fellendítse a világrengető attrakciókban nem bővelkedő grófság nyári idegenforgalmát.

Aki vevő a misztikumra, most ámulhat, aki nem, mosolyoghat
Aki vevő a misztikumra, most ámulhat, aki nem, mosolyoghat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.