Zuschlag-per: nem tudták, hogy tagok

Tizenegy tanút hallgatott meg a Zuschlag János és tizenöt társa ellen indított per keddi tárgyalásán a Bács-Kiskun Megyei Bíróság, a vallomásokból az derült ki, hogy a meghallgatott személyek tudta nélkül, valós adataikat felhasználva "működtek" a civil szervezetek.

A kedden meghallgatott tanúk egyöntetűen azt vallották, hogy nem tudtak azokról az egyesületekről, amelyek tagnyilvántartásában  adataikat felhasználták. Többségük a XXI. Századi Kulturális  Egyesület tagnyilvántartásában szerepelt, de az egyesületről csak a  nyomozati szakaszban történt kihallgatásuk alkalmával hallottak.

Fodor Endre tanácsvezető bíró a nyilvántartásokon szereplő aláírásokat megmutatta a tanúknak, akik egyöntetűen azt vallották,  hogy aláírásukat aláhamisították.

Volt olyan tanú, aki néhány alkalommal részt vett az Ifjú  Szocialisták Mozgalmának (ISZM) kecskeméti rendezvényein, de nem  lépett be a szervezetbe, ennek ellenére a nevét felhasználták a  tagnyilvántartásban.

Több tanú bírói kérdésre válaszolva elmondta: a 90-es évek közepén tagja volt az ISZM-nek, de nem tud a peranyagban szereplő  XXI. Századi Kulturális Egyesületről.

A tárgyalás szünetében Zuschlag János a fegyőrök gyűrűjében a hozzá intézett újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy most  látta először a kihallgatott tanúkat.

Délután a bíróság Molnár Tibort hallgatta meg tanúként, aki 2002  óta kecskeméti MSZP-s önkormányzati képviselő. A tanú Kullai Tamás  hetedrendű vádlott képviselőtársa volt 2002-től 2006-ig a kecskeméti  közgyűlésben és ugyanebben az időszakban Dél-alföldi Regionális  Ifjúsági Tanácsnak is tagja volt.

Molnár Tibor nem tudott érdemi információt szolgáltatni arról az  időszakról, amikor a tanácsban döntések születtek a civil  szervezetek által benyújtott pályázatokról. Fodor Endre bíró  emlékeztette a tanút a nyomozás során tett vallomására, amelyben a  képviselő kifogásolta a szervezetek által benyújtott pályázatok  "zűrzavaros módon" történő elbírálását. A DARIT pályázatain több, Zuschlag Jánoshoz köthető és a perben  szereplő civil szervezet nyert pénzt.

A per csütörtökön további tanúk meghallgatásával folytatódik. A  Zuschlag Jánoshoz kötődő civil szervezetekhez kapcsolódóan csaknem  száz tanú kikérdezését tartja szükségesnek Fodor Endre, mintegy  nyolcvanan azonban írásban válaszolhatnak a bíróság kérdéseire.
Csütörtökön kerül sor Arató Gergely (az oktatási tárca  államtitkára) és Tüttő Kata (a fővárosi MSZP-frakció tagja)  tanúkénti meghallgatására.

A 2007. szeptember 21-e óta előzetes letartóztatásban lévő  Zuschlag Jánost különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan,  üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével vádolják. Zuschlag János - aki az MSZP országgyűlési képviselője, a párt  megyei szervezetének ügyvezető elnöke, kiskunhalasi önkormányzati  képviselő és a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szocialista frakciójának  tagja volt - 2007. szeptember 21-e óta előzetes letartóztatásban van.


Ügyében egy rutinellenőrzés után indult a nyomozás, amelynek  eredményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított  vizsgálatot a számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával,  több civil szervezet pályázatokon nyert támogatásainak felhasználása  miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.