Zsarolással kényszerítenék abortuszra a 8 hónapos kismamát

Választania kell egy 8 hónapja várandós kínai nőnek, hogy vállalja-e második gyermekét, vagy kockáztatja, hogy közalkalmazott férje elveszíti az állását.
Kínai sajtóbeszámolók szerint hatalmas a nyomás a Csen nevű 41 éves kismamán. Azzal fenyegetik a Jünnan tartományban élő családot, hogy a férj, aki rendőrként dolgozik, a második gyerek megszületésével elveszíti az állását és a pártból is kizárják. Csent nem csak a férje igyekszik rávenni az abortuszra, de az utóbbi időben kollégái is többször felkeresték emiatt. A kórházban azt igyekeznek elhitetni vele, hogy kora miatt talán nem is lesz egészséges az újszülött.

A nő újságíróknak elmondta, első gyermekük 11 éves, új, váratlan terhességét ajándéknak tekintette.

Kínában tavaly ismét lazítottak a korábbi egykepolitikán és elvben azoknak a családoknak is engedélyezték a második gyerek vállalását, amelyekben csak az egyik szülő egyke. A pár nem esik bele a kedvezményezett kategóriákba. Köztudomású az is, hogy az állami, kormányzati apparátusi alkalmazottak, káderek esetében a szabályokat szigorúbban betartatják.

Az online média szerint a házaspár ismerősei és ismeretlenek is igyekeznek felmentést kérni a hatóságoktól a párnak a nő előrehaladott terhességére tekintettel. Olyanok is akadtak, akik állást ajánlottak a családfőnek. A legutóbbi hírek szerint azonban Csen hajlik rá, hogy műtétnek vesse alá magát.

Az elmúlt 3 és fél évtizedben, vagyis a családtervezési politika bevezetése óta számos kényszerabortuszt, valamint - szülői akaratból - szelektív abortuszt hajtottak végre nőkön a születésszabályozási politika vadhajtásaként.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.