Börtönbe küldenék a gólyatábori erőszaktevőt

Börtönben végrehajtandó szabadságvesztést kér az ügyészség a vádiratában a gólyatábori erőszaktevőként elhíresült K. Sándor Szabolcs ügyében. Első ügyvédje sorsáról még nem döntöttek.

Az ELTE Tanító- és Óvónőképző Karának fonyódligeti gólyatáborában tavaly megerőszakolt elsőéves lány ügyét várhatóan zárt ajtók mögött tárgyalja majd a bíróság, ahogy az ügyészség kéri. Az is valószínűsíthető, hogy a vádlott távollétében hallgatják majd meg a sértett tanúvallomását.

A szexuális erőszakkal gyanúsított K. Sándor Szabolcs – aki korábban már büntetve is volt hasonló cselekményért – fotósként dolgozott a gólyatáborban. A tábort szervező hallgatói önkormányzat vezetése bűnös előéletének tudatában engedélyezte a részvételét a programokban.

Jóval az eset előtt egy lány, aki később a gólyatábor szervezésében is részt vett, e-mailben megírta a hallgatói önkormányzat elnökének, hogy egy ott alvós bulin K. a tudta nélkül intim képeket készített róla. Később megpróbálta megzsarolni a fotókkal, azt mondta, ha nem fekszik le vele, a képek felkerülnek a közösségi portálra. A lány nem engedett neki, de feljelentést sem tett. A hallgatói önkormányzat sem, csak megígérték, hogy szemmel tartják majd K.-t. Nem sikerült. Az ügyészség vádirata szerint K. a tavalyi gólyatáborban újabb szexuális erőszakot követett el.

Négy hónappal a nyomozás megindítása és K. Sándor Szabolcs letartóztatása után a rendőrség bűnpártolással gyanúsította meg a védőjét, Jegesy András ügyvédet, aki védence kérésére ment a gólyatáborba összeszedni az ott maradt holmijait.  éhány diák azonban a rendőrségen azt vallotta, szerintük Jegesy bizonyítékot akart eltüntetni. Jegesy ellen eddig nem emelt vádat az ügyészség. A K. Sándor Szabolcs elleni vádemelésről kiadott közleményben még csak említést sem tesznek a védő ellen indított eljárásról, amelynek részeként kizárták őt az ügyből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.