A zánkai tábort is elöntötte a víz

Kiöntött a zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum területén átfolyó Csorsza-patak hétfőn a rendkívül sok eső miatt, a víz elárasztotta a strandot, valamint az egyik éttermet és pizzériát; a nyaralóházak egyelőre nincsenek veszélyben. A heves esőzések miatt több vonalon késésekre kell számítani a vasúti közlekedésben.

Bogó Ágnes, a zánaki intézmény igazgatójának közlése szerint az üdülőcentrumban jelenleg 2500 gyermek és tizenéves fiatal nyaral. A védekezésben részt vesznek a badacsonytomaji és a balatonfüredi hivatásos tűzoltók, a kővágóörsi önkéntesek, továbbá az üdülőcentrum alkalmazottjai és zánkai lakosok is. Legalább százan dolgoznak a gát erősítésén - tette hozzá az igazgató, megjegyezve: már több száz homokzsákot raktak le a Csorsza-patak mentén.

Sok száz üres zsákot küldtek a helyszínre hétfő délután a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság központjából is - tájékoztatott Sztanke Zoltán, az igazgatóság ügyeletese, hangsúlyozva: úgy tűnik, sikerül a víznek "útját állni".

A vasárnap esti és a hétfő délelőtti heves esőzések miatt továbbra is több vonalon kell késésekre számítani a vasúti közlekedésben - közölte a Mávinform.

Szécsény és Nógrádszakál között az eső több helyen elmosta a vasúti pályát, emiatt ezen a szakaszon még mindig vonatpótló buszok közlekednek. Ipolytarnóc felé viszont már pótlóbuszok sem tudnak menni, mert az esőzés a közutat is megrongálta.

Csajág és Balatonkenese között a löszfal állapota miatt nem tudnak közlekedni a vonatok. Továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Karád és Mernye, Olaszliszka-Tolcsva és Sátoraljaújhely, Sajóecseg és Tornanádaska, valamint Nógrádkövesd és Balassagyarmat között. Ezeken a vonalakon tíz-tizenöt percet késnek a vonatok.

Az árvíz és belvíz miatt továbbra is csökkentett sebességgel közlekednek a szerelvények a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs, a Dombóvár-Kaposvár-Gyékényes, a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely vonalon, valamint Szolnok és Szajol között a Tisza magas vízállása miatt. Az erre közlekedő vonatok tíz-húsz percet késnek.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.