Zsanett-ügy: ítélet-idő

A pótmagánvádló a perbeszédében súlyos, erőszakos bűncselekmények miatt kérte elmarasztalni a rendőröket, az alperesek ügyvédei viszont bűncselekmény hiányában felmentést indítványoztak a Fővárosi Bíróságon. Frissítve.

A pótmagánvádló szerint az öt, büntetőeljárás alá vont rendőr szavahihetetlen, tagadó vallomásaik ellentmondóak. Súlyos bizonyítékok szólnak amellett, hogy E. Zsanett állításának megfelelően az öt rendőr feltartóztatta 2007. május 4-én hajnalban Budapesten, a Múzeum körútnál, majd ketten megerőszakolták, amit három társuk végignézett, és ezután még 20 ezer forintot elvettek tőle. A pótmagánvádló azt öt rendőrt erőszakos nemi közösülés, zsarolás, vesztegetés és személyes szabadság megsértése miatt indítványozta elítélni.

'Csak igazoltatták'

Perbeszéd
Zsanett per

Zsanett jogi képviselője bírálta az öt rendőrrel szembeni korábbi ügyészségi eljárást, melyet megszüntettek a nyomozó ügyészek részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában. A pótmagánvádló szerint egyes bizonyítékokat - például a bűncselekmény helyszínén működő térfigyelő kamarák felvételeit - ismeretlenek manipulálhattak, az öt rendőr közti telefonbeszélgetéseket, rádióforgalmazást pedig a sértetti oldal sosem ismerhette meg.

Ugyanakkor a védők szerint Zsanett szavahihetetlen, a rendőrök csak igazoltatták és hazakísérték, a bizonyítékok is ezt támasztják alá. Azt pedig egyenesen kizárják, hogy a rendőrök egyáltalán elkövethették volna a terhükre rótt bűncselekményeket. A védelem azzal érvelt, hogy a bizonyítékok alapján öt percnél is kevesebb ideje lett volna a rendőröknek a vádbeli cselekmények elkövetésére, ami teljes képtelenség. A védőbeszédekben felmerült, hogy Zsanett a pótmagánvádas eljárással igazából csak azt szeretné elérni, hogy ne kelljen a hamis vád büntetőjogi következményeit viselnie.

'Fizetett hirdetés'

A védők Zsanett személyiségét is hosszan vizsgálták, és felvetették, hogy a lány vádjai mögött állhat egy viszonzatlan szerelem. Zsanett hajlamos arra, hogy a tényeket megmásítsa, nagyon foglalkoztatta a szexuális erőszak témája, és korábban már többször is azt híresztelte, hogy meg akarták erőszakolni. Volt olyan védő is, akinek a véleménye szerint a pótmagánvádas eljárás "fizetett hirdetésként működött".

A Fővárosi Bíróság a Zsanett-ügyben március 8-ára tűzte ki az elsőfokú ítélet kihirdetését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.