Zámbó Csaba tizennyolc évet kapott volt barátnője megöléséért

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért nem jogerősen tizennyolc év fegyházbüntetésre ítélte, és a közügyektől tíz évre eltiltotta szerdán a Budapest Környéki Törvényszék azt a volt szigetszentmiklósi rendőrt, aki idén nyáron több tucat késszúrással megölte volt barátnőjét.

Zámbó Csaba a nyomozás során és a bíróság előtt is beismerte tettét, bár annak súlyát erős felindulásra, illetve "érzelmi viharra" hivatkozva igyekezett enyhíteni. Az elmeorvosi szakvélemény szerint a férfi nem volt kóros tudatállapotban, amikor 83 késszúrással szerelemféltésből megölte a vele korábban munkakapcsolatban is álló fiatal nőt, majd öngyilkosságot kísérelt meg.

A gyilkosság elkövetése után 5 hónappal hozott ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője a szerintük téves minősítés miatt, illetve enyhítésért fellebbeztek, így a per másodfokon folytatódik.
 

A vádirat szerint a 36 éves Zámbó Csaba - aki 2006 augusztusától dolgozott rendőr nyomozóként a szigetszentmiklósi rendőrkapitányságon - 2009 júniusában került munkatársi, majd később szerelmi kapcsolatba a későbbi sértettel. Viszonyuk azért romlott meg, mert a férfi 2011 végén visszaköltözött a korábbi élettársi kapcsolatából származó kiskorú gyermekeihez. Idén februárban a pár szakított, de változatlanul egy munkahelyen dolgoztak, és nap mint nap veszekedtek a történtek miatt, ezért a férfit más beosztásba helyezték.

A férfi azonban a távolság ellenére sem tudott megnyugodni, "felejteni". Július 5-én is többször kereste telefonon a nőt, késő este pedig dunavarsányi otthonából volt barátnőjéhez Szigetszentmiklósra ment. A társasházi lakásban beszélgetni kezdtek, majd hangos vita alakult ki közöttük. Veszekedés közben a vád szerint a férfi egy fiókból elővett egy konyhakést, és 83-szor megszúrta a nőt. Az áldozat halálát - a vádirat szerint - a tüdőt és a szívet ért 12 szúrás okozta (ezek egyenként, önmagukban is halálosak voltak).

A bűncselekmény elkövetése után - ugyanazt a kést használva - Zámbó Csaba öngyilkosságot kísérelt meg, többször has- és szívtájékon szúrta magát. A férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Az ítélet indoklásában Surdy Miklós bíró egyebek mellett hangsúlyozta: a 83 késszúrás túlmutat az erős felindulásra utaló körülményeken, amit alátámaszt az is, hogy a vádlottban hosszú ideig gyűlt a szakítás miatti harag, keserűség. A hasonló bűncselekmények alapeseténél kiszabható 15 éves középmértéktől most a minősítő körülmény (a különös kegyetlenség súlya) miatt tért el felfelé a bíróság, figyelembe véve a gyilkosság megtorló jellegét is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.