West Balkán-ügy: az elsőrendű vádlott azt mondja, a szervezők becsapták

A vádlottak meghallgatásával kezdődött meg a West Balkán-ügy tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) kedden; a január 15-én éjjel három fiatal halálát és többek sérülését okozó tragédiával összefüggésben az ügyészség négy embert gyanúsít.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségével vádolja a West Balkán Vendéglátó Kft. egyik ügyvezetőjét, Szalontai Győzőt, aki az intézményt bérbe adta, és három társát: Kecskés Tamást és Csanádi József rendezvényszervezőt, valamint Hranek Istvánt, aki a program biztonságért felelt.

Tömeg a West Balkán előtt
Budapest, 2011. január 16. Fiatalok várakoznak az egyik Nyugati téri szórakozóhely közelében, ahol eddig tisztázatlan körülmények között három fiatal lány vesztette életét. A környéket a rendőrség lezárta. A téren várakozó fiataloktól az MTI tudósítója úgy értesült: tömegverekedés tört ki, majd megszurkáltak több fiatal lányt is. A tragédia miatt kialakult pánikban a menekülők több fiatal társukat eltaposták. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A vádlottak közül kedden csak az elsőrendű vádlott kívánt szóbeli vallomást tenni. Szalontai Győző egyebek mellett arról beszélt, hogy őt a szervezők becsapták, mert a szóban jelzett maximális 1800 fős létszám helyett csaknem 3 ezer fiatalt engedtek be a többszintes létesítménybe.

A diszkótragédia miatt szigorították meg később a hasonló rendezvények szervezésének szabályozását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.