VV4: Mindenkit jól átvert az RTL Klub

A "társadalom egyes rétegeit megjelenítő" celebekkel kezdődött a Való Világ4, amit oly sok emberrel együtt Murányi András is megnézett.

Azt írta Árpa Attila, a Való Világ ötletgazdája a sikert taglaló, még gondolatokat is tartalmazó könyvében, hogy amíg az első szériában csak úgy, teljesen magamagukat adva pottyantak be a versenyzők az úgynevezett villába, addig a második sorozat válogatásán már mindenki a bombasikerű nyitány egyedeinek stílusjegyeit másolva igyekezett betolni magát a műsorba. Az egyik a fingós ámokfutó, a második a táncos nyálgép, a harmadik a szőke sírógép mintáját követte, miközben a producer a kvalifikáció során bármikor lehúzhatta volna a sliccét, a sikeréhes, mindenre nyitott hölgyek gond nélkül matekoztak volna vele az asztal alatt.

A VV1 bája – ha volt ilyen egyáltalán – elillant, az egyre művibb, csináltabb műsorfolyam pedig szépen beférkőzött a mindennapjainkba; igen, kedves olvasó, a magáéba is, noha a munkahelyén nyilván tagadja. A 2000-es évek elejére külföldön már taroló realityk – a produkcióra abszolúte fogékony, s azzal együtt fejlődő bulvárlapok támogatásával – itthon is iparággá nőtték ki magukat; a TV2 Big Brotherjének ellenműsoraként bevetett Való Világ meg most itt van megint, s másodpercre megtervezett forgatókönyvével, dialógusaival, felépített embereivel újra tematizálja majd a tematizálandót.

És hagyjuk most a „van-e igény rá” témakört; van. Olyannyira, hogy az országot foglalkoztató kérdések immár a következők:
Vajon rárecskázik-e a nappali dohányzóasztalára Benkő lantművész?
Hányszor kiált fel Gáspár Győző úgy, mintha saját magától rájönne valamire: „Ezt kell csinyányi, e!”
Megdolgozza-e önnön testét baseballalakú vibrátorral Voksán plasztikbomba?

Szombat este „a magyar társadalom egyes rétegeit megjelenítő” hírességek költöztek be a helyszínt adó építménybe, mintegy előmelegítendő a lakot a kreált amatőröknek. Az említettek mellett a Fásy-mulatóból kölcsönkapott Laci betyár, Gáspár Gy. felesége, valamint az önmagát énekesnőként definiáló Tóth Gabi jeleníti meg a vonatkozó rétegeket: ha máson nem, ezen azért tűnődjünk el, s ha konklúziónk esetleg eltér az RTL Klub által feltételezettől, gondoljunk együtt Ganczer Gábor barátomra, aki családjával immár fél éve Ausztráliában él.

Magas labda lenne amúgy az RTL-t jégcsákánnyal ütni; ha a fókuszcsoport-kutatások vagy mik azt mutatták volna, hogy Kertész Imre-felolvasóesteket követelne a magyar társadalom, akkor most, bármilyen hihetetlen is, azt kapnánk gigaméretben. Ez a veszély, persze, nem fenyeget; az elsőkörös, szombati beszavazóshow-ban az „okostojások” három képviselője próbálkozott elnyerni a képernyők előtt ülők szimpátiáját – felkészülnek, naná, a „jócsajok” –, mindenekelőtt azonban a nézők attól húháztak, hogy a komplett magyar médiát meg... Juj, a műsor nyelvezetét követve már majdnem azt írtam, hogy megszopatva, de ilyet azért mégsem írhatok le, szóval, a komplett magyar médiát átverve, bevezetésképpen Stohl András perdült a színpadra férfi műsorvezetőként; nyugi, azért napjaink legfölkapottabb médiabohóca, a maga nagyszerűségétől immár nyílt színen rohamokat kapó Sebestyén Balázs is részt vállal a Való Világ 4-ben.

Elvileg itt kellene következnie annak a bekezdésnek, hogy de hát Stohl...

Ám nem következik, részint, mert erkölcsi példázatok, moralizálások legalábbis szöges ellentétben volnának a VV alapattitűdjével, részint pedig az vesse az első követ a színész-műsorvezetőre, aki még nem vezetett mattrészegen stb.

Elég az hozzá, szombaton a három, megtendereztetett okostojás közül az Alekosz álnevű rendmániás szoláriumbajnok költözhet be majd a villába, ahol – szerepe alapján – nyilván ő lesz önnön atlétatrikóinak kényszeredett vasalója, az ebédlőasztalra dobott topok kérlelhetetlen eltakarítója, továbbá a női magazinok életmódrovataiból vett életigazságok könyörtelen kimondója.

Kisfilmje szerint amúgy Alekosz utolsó (otthoni) vacsoraként rántott sajtot rendelt vegyes körettel, de a kaja borzasztó volt, s emiatt felhívta az éttermet, hogy hát ilyet. Hogy ez a bejátszás volt-e a legjobb álbalhé vagy az, hogy Lilu műsorvezetőnő csipesszel nyúlt Benkő lantművész cuccához, mondván, neki gyermeke van, azt majd a bátor kommentelők egymást anyázva eldöntik. Mindenesetre a nagy hajtásban se érte, se Stohlért, se Sebestyénért nem kell majd izgulni, mivel a triót műsorvezető coach készít föl a megpróbáltatásokra, úgyis, mint: műsorvezetés.

A szombat esti show többi eleme egyébiránt szintén pazar volt: a performansszal jelentkező humorista poénjai közül a „madár, van benne e, tíz betű: Erdei Zsolt” váltotta ki a legnagyobb nevetések egyikét, de a munkája miatt egyelőre Moszkvából jelentkező Voksán művésznő – mit csinálhat ott?, ej, biztos nem azt, hová gondolnak! – ügyesen begyakorolt, Benkőnek címzett mondata szintén nagy mosolyt csalt az arcokra: „ Dániel, hiába hegyezed a cerkád, úgysem engedem, hogy aktot készíts rólam.”

Arra azért kíváncsi vagyok, hogy mikor veri majd ki... A show a biztosítékot az új, nemzetibbnek, konzervatívabbnak álmodott médiahatóságnál, amelynek elődje sem volt már kispályás. Talán még emlékeznek, az ORTT – béke poraira? – a korábbi VV-szériák alatt futószalagon gyártotta a határozatokat és rendelte el az elsötétítéseket, ilyen mondatok kíséretében: „Az ORTT kifogásolta, hogy (...) főműsoridőben erotikus táncbemutatót láthattak a nézők Maya Gold pornószínésznő előadásában, aminek hatására »az alkoholos mámorban úszó férfi szereplők« is bekapcsolódtak a produkcióba. Az ORTT ide sorolja Lorenzo aktust imitáló szerepjátékát, Oki alsónadrágos magánszámát, valamint kettejük táncjátékát, miközben közrefogták Maya Goldot. Az ORTT azt is sérelmezte, hogy a nézők szintén főműsoridőben követhették, amint Oki saját maszturbálási szokásairól beszél. A határozat szintén elítéli, hogy az október 24-én, nyolc óra után leadott műsorban »Maya Gold paplan alatti, orális aktusnak tűnő mozdulatsort« végzett Majkával.”

Noha az RTL – igazodva a kurzus igényeihez – etikai kódexet (mit?) is bevetett a VV4-re, amondó vagyok: lesz itt dolog szépen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.