Vizet osztanak több vasútállomáson

A hőségriasztás ideje alatt a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki állomásokon ingyen ásványvizet biztosít utasai számára a MÁV-START – közölte a vasúttársaság pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint Budapesten a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvaron, vidéken a miskolci, a szegedi, a békéscsabai, a celldömölki, a zalaegerszegi, a győri, a veszprémi, a debreceni, a pécsi, a szolnoki, a nagykanizsai, a nyíregyházi, a püspökladányi és a kecskeméti állomáson kaphatnak díjmentesen vizet a vonatokra várakozó utasok.

Az ásványvizet a vasúttársaság hétfőig, illetve amíg az időjárás azt szükségessé teszi, 10 óra és délután 5 óra között osztja. A MÁV-START emellett azt javasolja, hogy mindenki elegendő mennyiségű ivóvízzel vagy folyadékkal kezdje meg vasúti utazását - tették hozzá.

Kiemelték: a vasúttársaság elsődleges célja, hogy utasai számára minél komfortosabb utazást biztosítson, ezért a járművek karbantartása során különös figyelmet fordít a vasúti kocsik légkondicionáló és légjavító berendezéseire is.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) korábbi tájékoztatása szerint az országos tiszti főorvos csütörtök déltől hétfő éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el. Az ÁNTSZ arra figyelmeztet, hogy a nagy hőség bárkinél okozhat egészségi panaszokat, kellemetlen tüneteket, dekoncentrációt, különösen veszélyeztetettek például a kisgyermekek, az idősek, valamint a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők.

A tisztiorvosi hivatal és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri, hogy az elkövetkező napokban mindenki különösen ügyeljen a fokozott folyadékbevitelre. Kerüljék a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők, valamint a zsíros ételek fogyasztását. A bárki által igénybe vehető légkondicionált helyiségek listája elérhető a fővárosi és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok weboldalán - írták.

Pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat több megyére kiterjesztette és egyúttal másodfokúra emelte a korábban kiadott, a hőség miatti figyelmeztetését. A maximum-hőmérséklet délután 30-33 Celsius-fok között alakul, késő este is csak 19-24 fokig esik vissza a hőmérséklet.

Veszélyjelzésük szerint Budapesten, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megyében a tartós hőség miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben.

A meteorológiai szolgálat azt írta: a kánikula vasárnap tetőzik. Hétfőn a Dunántúlon már megszűnik a hőség, kedden pedig délkeleten is visszaesik a hőmérséklet - tették hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.