Vizeletből lesz sör a dán fesztiválon

A dán Roskilde rockfesztivál idén sajátos kezdeményezéssel próbálja védeni a természetet. A fesztivál területén több helyen gyűjtik a látogatók vizeletét, melynek felhasználásával később dán gazdák sört készítenek.

A Roskilde nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre. Kampánnyal támogatják, hogy a látogatók megosszák autóikat, újrahasznosított poharakat használnak, a maradék ételt rászorulóknak adományozzák. Idén azonban egy szinttel tovább lépnek a környezetvédelem érdekében, hiszen a fesztiválon külön erre kialakított állomásokon gyűjtik a látogatók vizeletét, hogy később sörárpát trágyázzanak vele.

A dán földművelési és élelmezésügyi tanács a fesztivállal karöltve „from piss to pilsner" névvel hirdetett kezdeményezést, melynek keretein belül a tervek szerint 25 000 liter vizeletből fognak dán gazdák trágyát készíteni, azt pedig sörárpa termesztéséhez használják majd fel. Ha a projekt sikerrel jár, a fesztivál látogatói 2017-ben a saját közreműködésükkel készített sört élvezhetik majd.

„A 'beercycling' lényege, hogy megváltoztassa a hulladékhoz fűződő viszonyunk, hogy az teherből értékes erőforrássá váljon. Mindenki a fenntarthatóságról beszél, a projekt pedig bebizonyítja, hogy a fenntarthatóság nem csak egy divatos szlogen, amit az élelmiszeripar használ. A rockzene pedig segít, hogy továbbadjuk az üzenetet" – mondta el Lief Nielsen, a földművelési és élelmezésügyi tanács kommunikációs elnöke. 

A szervezők bíznak a kezdeményezés sikerében, egyúttal megpróbálják bevonni a fellépőket is. A fesztivál idei programjában többek között olyan előadók szerepelnek, mint Pharell, az Oasisből ismert Noel Gallagher, a Florence and the Macine, a Muse és Paul McCartney. „Vannak gyűjtőpontjaink közvetlenül a színpadok mellett is, így reménykedünk benne, hogy némi rocksztár-vizeletet is sikerül begyűjtenünk" – mondta Marine Grabow Westergaard, a tanács munkatársa a The Guardiannek

Miközben a Roskilde fesztivál tevékenyen lép fel a környezet szennyezés ellen, a néhány napja véget ért angol Galstonburyről sokkoló képek látnak napvilágot. Bár a szervezők 40 000 kukát telepítettek a fesztivál területére, a látogatók után visszataszító szeméthegyek maradnak. A fesztivál körülbelül 800 önkéntesnek ajánlott ingyen jegyet, akik cserébe megtisztítják a nagyjából 1600 tonna szeméttől a rendezvény helyszínéül szolgáló Worthy Farmot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.