Villámcsapásba halt bele egy turista, ítéletidő tombol Európa nagy részén

Lengyelországban egy ember meghalt, Párizsban gyerekek, egy német falu futballpályáján pedig 35 ember sérült az heves villámlásokkal kísért zivatarok miatt.

Túrázás közben vesztette életét egy ember, amikor villám csapott belé a hegyekben, Lengyelország délnyugati részén szombaton. Ugyanabban a régióban három ember sérült egy villámlás miatt, de egy 61 éves férfi is megfulladt a zivatar okozta áradás miatt.

Nyugat-Németországban több mint 30 embert vittek kórházba, miután villám csapott le Hoppstädten település futballpályájára, ahol éppen labdarúgó-mérkőzés zajlott. Három felnőtt, köztük a játékvezető súlyosan megsérült. 

Tizenegy ember, köztük nyolc gyermek sérült meg egy párizsi parkban. A hét és nyolc év közötti gyerekek egy fa alá húzódtak, amikor a vihar kitört. A gyerekek közelében is becsapott egy villám. A kórház tájékoztatása szerint egy gyerek állapota súlyos. Szombaton Franciaország jelentős részére figyelmeztetéseket adtak ki, így a szélsőséges időjárásra számítani lehetett. A szülinapi partit ennek ellenére tartották meg.

 

 

Nyugat-Európában az Elvira nevű ciklon tombol, szakadó esőt, jégesőt és áradásokat hozva magával. Rheinland-Pfalz régióban a szélsőséges időjárás miatt egy vonat is kisiklott pénteken. A balesetnek szerencsére nem voltak sérültjei – jegyzi meg a Guardian.

A meteorológusok szerint a viharok a nagyon bizonytalan északnyugat-európai éghajlatviszonyok miatt alakultak ki. Míg az időjárás melegre fordult, addig a légkör felsőbb rétegeiben hidegebbé vált a levegő. A szakemberek további viharokat jósolnak Dél és Kelet-Németországban, a Cseh Köztársaságban és Lengyelországban.

Vasárnap este hazánkat is eléri a rossz idő. A heves zivatarok és felhőszakadás veszélyes miatt tizenkét megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.