Világhírű étkezési dizájner tart előadássorozatot Budapesten

A gasztronómiára és az evés kultúrájára nyitott közönségnek szánta vasárnap este befejeződő budapesti előadássorozatát Marije Vogelzang holland étkezési dizájner, aki háromnapos művészeti projektjét kifejezetten a magyar sajátosságokat figyelembe véve dolgozta ki.

A leginkább színházi performanszra emlékeztető Eat Love Budapest by Marije Vogelzang című produkció minden érzékszerre ható, személyes és intenzív élményekkel ajándékozza meg a részvevőket.

Minden látogatót az előadáson közreműködő tíz roma nő egyike lát vendégül egy-egy különálló, letakart paraván alatt. A vendég nem látja vendéglátója arcát: így evés közben  érvényesülnek a hangok, az ízek és az érintések, előtérbe kerülnek az elmesélt személyes élettörténetek.

A mintegy húszperces étkezés során a közelségen, a bensőségességen van a hangsúly, ezt a meghittséget csak fokozza, hogy a résztvevők nem látják egymást. Az étkezés során elsősorban nem kultúrák, hanem személyek, sorsok találkoznak.

Marije Vogelzang világhírű gasztrodizájner a Holland Királyság Nagykövetsége, a Wamp és a Chili&Vanília meghívásából érkezett Magyarországra, hogy a Holland Dizájn Napok rendezvénysorozatának keretében bemutassa különleges, speciálisan a magyar társadalmi-kulturális viszonyokra tervezett kreatív koncepcióját. 

"Nem elsősorban az étellel magával, vagy annak anyagával foglalkozom, hiszen ezt a természet már tökéletesre alkotta, az egy kész 'dizájntermék'. Evési dijáznernek tartom magam, mivel főként az a társadalmi és kulturális háttér foglalkoztat, amely nélkül nem létezhet az étkezés" - mondta el az MTI-nek Vogelzang.

A művész a holland nagykövetség felkérésére választotta magyarországi, egyedi koncepciója témájául a roma gasztronómia bemutatását és testközelibbé tételét. Mint mondta: kívülállóként közelített ehhez a több országban is jelen lévő, internacionálisnak is tekinthető kultúrához.

Vogelzang utolsó hat előadásán vasárnap este az A38 hajón vehetnek részt a különleges élményekre vágyók. A performanszokról fontos információk olvashatók a www.wamp.hu/holland_food internetes oldalon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.