Viharos szél, havazás és eső vár ma ránk

Viharos szél, havazás, hófúvás és a sok eső miatt is több megyére adott ki figyelmeztetéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az OMSZ veszélyjelzése szerint Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyére a viharos szél miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy és Vas megyére a havazás miatt, Veszprém megyére a havazás és a hófúvás miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Emellett Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád, Vas, Veszprém és Zala megyére a várható jelentős mennyiségű eső miatt ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezeken a területeken a nap folyamán több mint 20 milliméternyi eső hullhat.

Az Alföldön késő délelőttől többfelé viharossá fokozódik a szél. Ezzel együtt délelőttre a csapadék a legtöbb helyen esőbe vált át, inkább csak az Északi-középhegység vidékén lehet továbbra is kisebb havazás, havas eső. Kora délutántól először az Alpokalján és a Bakonyban, majd fokozatosan a Dunántúl többi részén is egyre inkább megint havas eső, hó hullhat. Délután a Dunántúl északnyugati megyéiben és a Bakonyban képződhet viszonylag rövid idő alatt több centiméteres, vizes hóréteg, estétől már inkább a Bakonytól keletre lévő hegyvidéki területeken eshet több centiméternyi (szintén vizes) hó. A fővárosban késő estétől valószínű újra havazás. Délutántól a Bakonyban az északnyugatira forduló szél kisebb hófúvást okozhat.

Az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 3-11 Celsius-fok között valószínű, a 10 fok közeli hőmérséklet Baranya megye déli, valamint az Alföld déli és keleti felén lehet. Északnyugaton lesz a hidegebb, ott délután tovább csökken a hőmérséklet. Késő estére a Dunántúlon jobbára 0 fok körüli, másutt 3-8 fok közötti értékekre lehet számítani.

Káosz az utakon

Éjszaka 6-10 centiméternyi hó hullott Szentendre, Vác, Tárnok, valamint Piliscsaba és Katalinpuszta térségében, utóbbi két helyen a sózás ellenére sorra akadtak el a kamionok – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője.

A közútkezelő arra kéri a Pest megye kritikus részein útnak indulókat, hogy fokozott óvatossággal vezessenek, és mielőtt autóba ülnének, mindenképpen tájékozódjanak az út- és látási viszonyokról az Útinform honlapján vagy a társaság diszpécsereinél. 

Teljes útzár van a 2-es főúton Nógrád megyében, Drégelypalánknál, miután egy kamion megcsúszott a havas úton és az út menti árokba hajtott. A szerelvény pótkocsija az úttesten áll, egy kamion megpróbálta kikerülni, de az szintén elakadt. A balesetben nem sérült meg senki.

Van, ahol 20 centi hó esett

A 300 méter feletti települések között Veszprém megyében Zircen 30, Bakonybélen a Somhegypusztán lévő mérőállomáson 29 centiméteres hóréteget regisztráltak. Kékestetőn 19, Miskolc Lillafüred-Jávorkúton 10, Mátraszentimrén 8 centiméternyi hó van.

A 300 méter alatti települések között a Veszprém megyei Bakonykoppányon 26 centiméter, Komárom-Esztergom megyében Csatkán 22, Kisbéren 20 centiméteres a hó vastagsága. A Veszprém megyei Kupon 19, Fejér megyében Balinka Mecsérpusztán és a Komárom-Esztergom megyei Súron egyaránt 17, Győrben a Ménfőcsanaki mérőállomáson 15, a Veszprém megyei Városlődön 14, Győr-Moson-Sopron megyében a Péri repülőtéren lévő mérőállomáson 13 centiméteres hóréteget regisztráltak. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.