Vetélytársukat megverő magyar kiskamaszokat ítéltek letöltendőre

Letöltendő nevelőintézeti elzárásra ítéltek két magyar tinilányt, amiért tavaly májusban féltékenységből összevertek egy 13 éves lányt és elvették a karkötőjét – értesült a Blikk.

A tavaly tavasszal történt rablás hátterében az állt, hogy az akkor 12 éves Zsófia és a 14 éves Petra szerelmes volt egy velük egykorú fiúba, ám a srác kegyeiért folytatott küzdelemben vetélytársuk akadt, a 13 éves Kitti.

A lányok és két barátnőjük egy nap megpillantotta Kittit, ahogy magányosan üldögél a helyi sportpályán lévő padoknál (a lap nem írja, hogy az eset melyik településen történt). A tinik körbevették a kislányt, akit előbb felpofoztak és megrugdostak, majd karkötője átadására kényszerítettek.

Miután a nagyjából 2000 forintot érő ékszert a lány átadta, Petra és Zsófia elrángatták a sportpályáról és tovább bántalmazták, melynek következtében Kitti 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az esetből rendőrségi ügy lett, a kamaszokat csoportos rablással és személyi szabadság megsértésével vádolták meg. Az elsőfokú ítéletet a napokban hozta meg a bíróság. Petra és Zsófia két évet kaptak, amit javító-nevelő intézetben kell letölteniük.

A bulvárlap azt írja, hogy az ítélethirdetéskor a lányok szülei rosszul lettek, egyikük édesanyja el is ájult. Az egyébként jó tanuló, jólszituált, rendes családból származó lányok ügyvédje fellebbezett a döntés ellen, így az ügy másodfokon folytatódik. A szülők összetörtek a gondolattól, hogy gyermekeiket bűnözőkkel zárják össze egy verekedés és egy olcsó ékszer eltulajdonítása miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.