Vesztegetéssel gyanúsítanak hat határőrt

Hat határrendészt gyanúsítanak hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel Csongrád megyében; közülük kettőt őrizetbe vett a Szegedi Nyomozó Ügyészség és indítványozta előzetes letartóztatásukat.

A hétvégén nagyszabású ellenőrzés zajlott a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen, amelyet a megyei főkapitányság és a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának illetékes kirendeltsége közösen hajtott végre. Ennek során hat határrendésszel szemben merült fel a hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntett megalapozott gyanúja. A Szegedi Nyomozó Ügyészség két embert vett őrizetbe, és indítványozta előzetes letartóztatásukat - nyilatkozta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Az ügyben érintettek parancsnoka haladéktalanul megtette a szükséges személyzeti intézkedéseket. Közülük négyen már nem tagjai a testületnek, míg egy-egy határrendészt szolgálati beosztásából felfüggesztettek, illetve áthelyeztek - tette hozzá a hadnagy.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.