Veszprém megyei kettős haláleset: sem baleset, sem gyilkosság

Lezárult a helyszíni szemle, a rendőrség kizárta az idegenkezűséget a szombaton, Veszprém megyében történt kettős halál ügyében - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-nek vasárnap.

Orsós Károly tájékoztatása szerint a rendőrök éjjel is vizsgálódtak a helyszínen, a baleset és az emberölés kizárható az ügyben.

A megyei mentőszolgálat mentésvezetője, Lattenstein János az MTI-nek elmondta: délután fél ötkor kapták a jelzést, hogy a Kisszőlős, Vid és Csögle által alkotott háromszögben, az erdőben, feltehetően vadászfegyvertől sérült meg két ember. A mentők már nem tudtak segíteni a fejsérülést szenvedett férfiakon - erősítette meg.

A rendőrségi szóvivő szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy egy 18 és egy 60 pápai férfiról van szó.

A Napló-online értesülései szerint valószínűleg kettős öngyilkosság történt.

Mint a lap munkatársa megtudta: a 60 éves pápai férfi a saját 18 éves fiával, valamint az idős férfi élettársa vadászatra indultak a Marcal-Bitvaközi Vadásztársaság területén, Vid mellett. Előbb szabályosan bejelentkeztek vadászatra. A férfi az egyik az erdőben aztán átadta egyik golyós fegyverét az engedéllyel nem rendelkező fiának, majd magára hagyta az egyik magaslesen. Nem tudni pontosan, hogy mennyi idő telt el a szétválás után, amikor a szülők egyszercsak lövést hallottak. A férfi és élettársa azt gondolta, hogy a fiú elejtett valamit, ám visszatérve a helyszínre már holtan találták őt.

A nő azonnal telefonált, a mentőkhöz fél ötkor futott be a riasztás. Mivel a Kisszőlős, Vid és Csögle által alkotott háromszögben az erdőben történt az eset, kiment az országútra, hogy a mentőket be tudja kísérni a helyszínre. A mentősökkel együtt ment a leshez, ahol azonban már nem egy, hanem két holttestet találtak, feltehető, hogy az apa a nő távollétében öngyilkosságot követett el. A mentők már nem tudtak segíteni a fejsérülést szenvedett férfiakon.
Az orvosoknak a nőt is le kellett látniuk, mivel sokkot kapott a látottaktól. Úgy tudni, jelenleg a pápai kórházban kezelik.

Az idősebb elhunyt férfi a Marcal-Bitvaközi Vadásztársaság tagja volt. A vadásztársasági elnök, Pap Gyula elmondása szerint, a férfi majd 30 éve vadászik, soha semmilyen vadászattal kapcsolatos szabálytalanságot vele kapcsolatban nem tapasztaltak.

- Korábban katonaként dolgozott, majd vagyonőrként alkalmazták. Minden, amit a fegyverekkel kapcsolatban tudni lehetett, neki a kisujjában volt. Nem értem, mi történhetett! – mondta az elnök.

Pap Gyula hozzátette, a férfi egy kiskaliberű golyós fegyvert adott át a gyermekének. Ez egy picivel nagyobb kaliber, mint amilyen golyós fegyvert a sportlőtereken a sportolók használnak. Ezzel csak rókát, legfeljebb őzsutát lehet elejteni. Az elnök szerint valószínű, hogy a fiúnak megmutatta a fegyver használatát. Ezért is érthetetlen a tragédia.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.