Óriási siker a gyász emlékműve

Az alkotóművészeken kívül szinte mindenki meghosszabbítaná a Tower körüli várárkot beborító kerámia virágrengeteg „élettartamát” és látogathatóságát.
David Cameron brit kormányfő is „elmerült” a műpipacsmezőben
David Cameron brit kormányfő is „elmerült” a műpipacsmezőben
Stefan Rousseau / Reuters

A londoni Tower körül elhelyezett pipacserdő ebben az esztendőben jobban megragadta a szigetország lakosságának fantáziáját, mint a megemlékezés napját, a Remembrance Sunday-t kísérő, a hagyományokat szigorúan követő ünnepélyes megemlékezések és hivatalos koszorúzások. Paul Cummins kerámiaművész és Tom Piper díszlettervező egészen pontosan 888 246 virágot „ültetett” el a középkori erőd körül.

Pontosan annyit, ahány brit és a gyarmatokról származó katona életét vesztette a száz évvel ezelőtt kezdődött első világháborúban. Az alkotók és valamennyi illetékes eredeti szándéka az volt, hogy november 11-én, a háborút lezáró 1918-as fegyverszünet évfordulóján megkezdődik a pipacsok eltávolítása. Ami azt jelenti, hogy a művirágokat postázzák azon szerencsés vevőknek, akik egyenként 25 fontért – nem egészen tízezer forintért – megvásárolták őket.

A bevételből 15 millió fontot hat katonai jellegű jótékonysági intézmény között osztanak szét. A pipacsok azonban különösen a legutóbbi hetekben olyan példátlan hazai és nemzetközi érdeklődést váltottak ki, hogy vezető politikusok – köztük Boris Johnson, London főpolgármestere is – a turistavonzó látványosság meghosszabbítására szólítottak fel. A négymilliót is meghaladó látogatótömeg megbénította a City bejáratának forgalmát.

Paul Cummins felhívását követően, mely az élet és a pipacsok rövidségét, „tünékenységét” hangsúlyozta, kompromisszum született. Ennek jegyében nyolcezer önkéntes kedden valóban belevág a Tower várárkának megtisztításába. A Véráztatta vörös földek és tengerek címet viselő műalkotás két kisebb szekciója november végéig várja a látogatókat, majd 2018 végéig bejárja a szigetországot, végül pedig a felújított Imperial War Museum hadtörténeti múzeumba kerül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.