Vészesen zsugorodik a jégtakaró az északi-sarkon

A kutatók előzetes számításaihoz igazodva az északi-sarki jégkiterjedés mértéke ezen a héten elérte az 1972-ben megkezdődött műholdas mérések óta feljegyzett legalacsonyabb értékét.

"Szeptember 8-án az északi-sarki jégkiterjedés mérete 4,240 millió négyzetkilométer volt, ami történelmi minimumnak számít" - mondta Georg Heygster, a németországi Brémai Egyetemen működő Környezetfizikai Intézet távérzékelt felvételek fizikai elemzésével foglalkozó részlegének vezetője.

Az új érték nagyjából fél százaléknyival alacsonyabb a 2007. szeptember 16-án mért legutóbbi rekordnál - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

A sarki jégtakaró meghatározó szerepet játszik bolygónk éghajlatának szabályozásában, azáltal, hogy visszaveri a napsugarakat, és hidegen tartja a sarkvidékeket. A szakértők szerint a nyaranta összezsugorodó jégpáncél - amelynek kiterjedése ma már fele akkora, mint negyven évvel ezelőtt - egyszerre fokmérője és hajtóereje a globális felmelegedésnek, amelyet már nem lehet csupán a természet változékonyságának számlájára írni.

"A klímamodellek szerint az olvadás az ember által okozott globális felmelegedéshez köthető, amely - a jégbirodalom fényvisszaverő képességét jelentő albedóhatás miatt - különösen érezhető az Északi-sarkvidéken" - mondta a szakember. Az albedóhatás akkor érezhető leginkább, ha egy korábban hóval és jéggel borított terület - amely a beérkező napsugarak 80 százalékának visszaveréséért volt felelős - helyét olyan vízrengeteg veszi át, amely éppen elnyeli a hőt.

Az északi-sarki régió hőmérséklete a globális átlagnál több mint kétszer gyorsabban emelkedett az elmúlt fél évszázadban. A jégpáncél vastagsága is jelentősen csökkent az elmúlt évtizedekben. Az 1972-ben megkezdődött műholdas mérések szerint az északi-sarki jégkiterjedés 11 százalékkal esik vissza évtizedenként. Mark Serreze, az amerikai nemzeti hő- és jégadatközpont vezetője szerint a 2030-as év nyarán az északi-sarki jégtakaró egésze eltűnhet, nem hagyva mást maga után mint hőelnyelő óceánt.

AZ NSIDC megfigyelő rendszerei ugyanakkor nem jelezték a rekordértékű zsugorodást. Az intézet múlt heti közlése szerint a Kanada északi partjainál futó északnyugati átjáró vonalán alig maradt jég, míg a déli tengeri útvonal és az északkeleti átjáró térségében szinte akadálymentes a közlekedés. A kereskedelmi útvonalak felszabadulása ellenére azonban a jégpáncél eltűnése komoly fenyegetést jelent a helyi őslakosok, valamint a növény- és állatvilág számára. Utoljára 125 ezer évvel ezelőtt, az utolsó jégkorszakot megelőző meleg Eemian interglaciális időszakban volt teljesen jégmentes nyáron az északi-sarkvidék.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.