Veszélyes, amit a nők a családjukkal tesznek

A hölgyek nagyobb eséllyel halogatják a háziorvos fölkeresését, a receptek kiváltását és a fogorvosi ellenőrzést anyagi megfontolásból, mint a férfiak – olvasható a Journal of Primary Health Care című folyóiratban megjelent tanulmányban.

Az eredmény azért is érdekes, mert a nők gyakrabban szenvednek krónikus betegségekben, így az erősebb nem tagjaihoz viszonyítva többször kellene egészségügyi ellátást igénybe venniük. Az új-zélandi Otagói Egyetem szakértői, dr. Peter Crampton és dr. Santosh Jatrana 18 320 felnőtt bevonásával egy éven át tartó felmérést végeztek a házi- és fogorvos-látogatás pénzügyi korlátairól, illetve a felírt gyógyszerek megvásárlásának szokásairól. (Bár az adatgyűjtés 2004 és 2005 között történt, az adatokat most publikálták.)

A közleményből kiderül, hogy a kérdőív kitöltését megelőző évben a nők fejenként legalább egy orvoslátogatást vagy gyógyszervásárlást halasztottak el anyagi okok miatt, mondván, nem engedhetik meg maguknak. A hölgyek tehát nagyobb eséllyel (19,9 százalék) hagyatkoztak pénztárcájukra, ha orvoshoz kellett volna menniük, mint a férfiak (11,4 százalék); receptek kiváltásánál e két arány 8,2 és 4,2 százalék; míg fogorvosi ellátásnál 26,4, illetve 18,5 százalék - írja a Mindennapi Pszichológia.

„Eredményeink nemcsak azért aggasztóak, mert az érintett nők nem jutottak ellátáshoz, amikor szükségük lett volna rá, hanem mert a családban nekik kellene ösztönözniük a gyerekeket és az időseket is, hogy odafigyeljenek magukra” – mondta Crampton professzor. A fiatal kor, a közepes bevétel, a deprivált társadalmi helyzet, a dohányzás és két meglévő egyéb betegség gyakori együttjárást mutatott az orvoshoz fordulás halogatásával.

A szakértők szerint az ingyenes vagy nagyon olcsó egészségügyi ellátás oldhatná meg a problémát, emellett részletesebb kutatásokra van szükség az egyéb tényezők feltárására, hiszen az időben történő orvoshoz fordulás és az előírt gyógyszerek megfelelő használata jelentősen javítaná a társadalom általános egészségi állapotát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.