Verte és csicskáztatta rabtársait, majd a börtönőrt is megfenyegette

Fenyegette és verte zárkatársait egy somogyi férfi, aki a megfélemlített raboktól elvette értékeiket is.
Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, kényszerítés és zaklatás vétsége miatt emelt vádat a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség egy erőszakos, többszörös visszaeső vádlottal szemben. A férfi egy másik ügyben elrendelt előzetes letartóztatás ideje alatt rendszeresen terrorizálta a zárkatársait.

A vádlott 2014 májusában szállt rá a rabokra, hogy ő irányíthassa a zárka életét. Az ügyészség közleménye szerint a férfi rendszeresen leköpte, trágár szavakkal illette és veréssel fenyegette zárkatársait.

Egyik zárkatársát ténylegesen is bántalmazta, ököllel ütötte, rugdosta. Három másik rabot fenyegetett és megvert, hogy helyette takarítsák a mosdót és a WC-t. Egyiküket arra is kényszerítette, hogy egész nap az ágyon feküdjön, fejjel a fal felé fordulva.

A somogyi férfi a bántalmazások mellett meg is lopta a társait. Dohányt, ételt is elvett tőlük, valamint arra kényszerítette őket, hogy hozzátartozóiktól csomagot és pénzt kérjenek azért, hogy aztán neki adják.

A rabok végül szóltak a börtön vezetésnek, ezért más körletbe helyezték a férfit 2014 júniusában. A férfi emiatt a biztonsági tisztet többször megfenyegette, azt mondta neki, ha kiszabadul, őt és a családját is megöli.

Az ügyészség a férfival szemben fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.