Véletlenül lőhette le magát a 13 éves halásztelki fiú

A rendőrség keddi információjával szemben mégsem öngyilkosság, hanem véletlen baleset történt Halásztelken, ahol egy 13 éves fiú édesapja engedéllyel tartott lőfegyverével meglőtte magát, és életét vesztette - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

Kovács Viktória elmondta, hogy erre a következtetésre jutottak a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársainak közel nyolc órán át tartó helyszínelése, illetve az elsődleges információk alapján.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen, foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást – tette hozzá a szóvivő.

Közlése szerint semmilyen jelet, illetve indítékot nem találtak az esetleges öngyilkosságra, de az ügyben csak a fegyver- és egyéb szakértői vizsgálatok, valamint a boncolás után adhatnak részletesebb tájékoztatást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.