Végveszélyben a szlovákiai Magas-Tátra?

Folyamatosan hanyatlik a szlovákiai Magas-Tátra faállományának állapota a 2004-es orkánkatasztrófa óta. A Tátrai Nemzeti Park (TANAP) vezetői szerint a park hatvanéves története során még soha nem volt olyan súlyos a helyzet, mint idén.

A Magas-Tátra déli lejtőin 2004. november 19-én végigsöprő orkánszerű szélben a TANAP kezelésében lévő 50 ezer hektár egynegyede pusztult el. Azóta szárazság és többször rekordmeleg tizedelte tovább a fenyveseket, átalakult a talaj összetétele és vészesen elszaporodtak a szúrajok. "A nemzeti park megalapítása óta nem volt ilyen nagy a baj" - mondta Peter Fleischer, az országos erdészeti igazgatóság munkatársa.

"A szúinvázót lehetetlen feltartóztatni. A kártevők a legvédettebb területekre is behatoltak, ahová a munkatársaink nem tudnak eljutni" - tette hozzá Peter Liska, a TANAP igazgatója.

A megközelíthetetlen területeken valószínűleg teljesen tönkremegy az erdő. Tavaly kétezer hektárról tüntette el a fenyőket a szú - mondta Liska.

Civil környezetvédők úgy vélik, hogy a nemzeti park vezetői felelősek a kialakult helyzetért. Álláspontjuk szerint a 2004-es természeti csapás után érintetlenül kellett volna hagyni az erdőt, hogy a maga erejéből újuljon meg, a park menedzsmentje viszont a kidőlt fák kitermelése mellett döntött. "Ha nem húztak volna ki minden csonkot, akkor nem lettek volna katasztrofális következményei a viharnak" - mondta Erik Balaz, a VLK környezetvédelmi mozgalom vezetője.

A szlovák kormány 2013-ig összesen 1,5 milliárd koronát (12 milliárd forint) fordít a szúinvázió elleni küzdelemre. A Magas-Tátra megmentésére kidolgozott terv szerint lombos fákat fognak telepíteni, amelyek jobban ellenállnak a kártevőknek és a talajban végbemenő változásoknak - mondta Peter Fleischer.

Szlovákia, Magas Tátra, 2004. november 22
Szlovákia, Magas Tátra, 2004. november 22
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.