Végre anyja eteti a kiselefántot

Szombat délben végre önállóan is szopott az Állatkert elefántbébije. A borjú túlélési esélyei jók, és várhatóan Budapesten nőhet fel.

Az elefántbébi csütörtökön született. Mivel az első 24 órában semmilyen hajlandóságot nem mutatott arra, hogy szopjon, pénteken hajnalban a szakemberek a mesterséges táplálás mellett döntöttek. Nehéz és kockázatos döntés volt, mert ha túl korán kezdik kézből etetni, akkor végképp nem kezdi el keresni anyja emlőjét, azonban várni sem lehetett sokáig, mert egy újszülött elefánt állapota minden különösebb előjel nélkül drámaira fordulhat.

Az elefántbébi
Elefántbébi

Szombat délben azonban váratlan fordulat következett be: az elefántbébi megtalálta anyja emlőit, és szopni kezdett. 20 percen át evett, és annyira jóllakott, hogy még a szája szélén is csorgott a tej.

Az állatkert újfent hangsúlyozta, egyelőre csak azok lehetnek anya és borja mellett, akiknek feltétlenül szükséges.

A budapesti kiselefánt nőstény, így nincs akadálya annak, hogy felnőve anyja mellett maradjon. A hím elefántborjakat ellenben az ivarérettség elérésekor el kell szállítani az anya mellől más állatkertbe. Az elefántborjúnak egyelőre nincs neve. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.