Vége a találgatásnak: Overdose a Alagon gyógyul

Némi bizonytalanság és titkolózás után eldőlt: hétvégétől már Alagon folytatódik a veretlen ló, Overdose rehabilitációja.

A telivér gondozásával megbízott menedzsment a PannoniaOverdose.hu oldalon keresztül arról számolt be, hogy Overdose egyre több mozgást igényel, s célszerű, ha napi sétái az  általa megszokott környezetben és személyek között történnek. A költözés időpontja e hét második fele - jelenlegi tartózkodási helye  nem ismert -, de az érkezés "Overdose lehető legteljesebb nyugalma  érdekében nem nyilvános a sajtó számára sem". Az indoklás szerint "akár egyetlen aprócska megbokrosodás vagy kitörés is ronthat patái állapotán és visszavetheti az eddigi sikeres rehabilitációt".

Overdose és trénere, Ribárszky Sándor
Overdose és trénere, Ribárszky Sándor

A mind a 12 futamán győztes magyar csodaló bal első lábán az április 19-i budapesti versenyt követően észleltek sérülést. Ezt  követően a gyógyítását végző francia ortopédus kovács eltávolította a keletkezett tályogot, és patkót ragasztott Overdose-ra, amely kímélte a sérült bal első lábát. Emiatt azonban a ló jobban terhelte a jobb elsőt, így utóbbin is idült patairha-gyulladás keletkezett.

A telivért előbb Franciaországban, majd Angliában kezelték, ahonnan november elején tért haza.

Mikóczy Zoltánt, Overdose tulajdonosát csődbűntett miatt első fokon egy év hét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték november 6-án, Romániában. Czucz István, a ló társtulajdonosa korábban azt mondta, Mikóczy letartóztatása nem befolyásolja Overdose további versenyeztetését. Kiemelte, hogy a három tulajdonos, Mikóczy, a szintén szlovák állampolgár Mario Hoffman és ő együtt hozzák meg a döntéseket a lóról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.