Vége az útlezárásnak az M3-ason

Megszűnt az útlezárás az M3-as autópályán, ahol hétfőn este a 67-es kilométernél Budapest felé halálos kimenetelű közlekedési baleset történt.
A rendőrök a teljes útlezárás mellett végzett helyszínelést és a műszaki mentést befejezték, a forgalom 1 óra 35 perctől ismét zavartalan az érintett útszakaszon - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrségi honlapon.

Korábban arról adtak tájékoztatást, hogy Hort térségében ismeretlen körülmények között két jármű ütközött össze. A balesetben egy férfi életét vesztette, valamint több személy szenvedett orvosi ellátást igénylő sérüléseket.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság információi szerint két mikrobusz hajtott árokba, amelyekben összesen öten utaztak. A halálos áldozat mellett egy másik ember állapota életveszélyes, további hárman pedig súlyos sérüléseket szenvedtek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.