Védett madarakat fogtak be Salgótarjánban

Összesen 11 védett madarat fogott be három salgótarjáni férfi, akik ellen természetkárosítás bűntette miatt indítottak eljárást - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.

Dankóné Nagy Éva elmondta: a két 28 és egy 30 éves férfinál hétfőn Salgótarjánban, egy bokros területen hat, majd a házkutatások során még öt védett madarat találtak és foglaltak le. A rendőröket egy helyi férfi riasztotta.

Az elkövetők elmondása alapján saját célra, otthoni tartásra fogták be a madarakat, amelyek értéke 275 ezer forint - tette hozzá a szóvivő.

Közölte, a madarakat, a tengeliceket és csízeket a rendőrök átadták a Bükki Nemzeti Park képviselőjének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.