Védett tisztást tettek tönkre Nagykőrösön

Jelentős károsodást, megsemmisülést okozó természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki egy védett tisztást károsított meg Nagykőrösön – értesült a 24.hu.

A fakitermeléssel foglalkozó vádlott 2014-ben arra kapott megbízást, hogy Nagykőrös térségében nemesnyárfát termeljen ki. A férfi brigádot szervezett, a fákat kivágták, majd a rönköket traktorral egy tisztásra húzták, méretre vágták, tárolták.

A tisztás azonban, melyen a munkákat végezték, 2013 óta a Natura 2000 hálózatához tartozó európai jelentőségű természeti terület, ahol védett állatok, növények élnek. A tisztáson élő tartós szegfű egyetlen példányának eszmei értéke 250 ezer forint.

A férfi annak ellenére használt csaknem 600 négyzetmétert a területből, hogy látta a védett jelleget jelző táblát.

A károsítást természetjárók észlelték és jelezték a területet gondozó nemzeti park igazgatóságának, amely felszólította a fakitermelőt, hogy vonuljon le a tisztásról.

A vádlott ezt meg is tette, csakhogy a 240 mázsás darus teherautóval szállíttatta el a fát, így a rakodás és a fordulás közben további 700 négyzetméter terület károsodott.

A tisztáson emiatt beindult a gyomosodás, a védett élőhely és a fokozottan védett növények megsemmisültek, a homoki gyep élővilága megszűnt - tudta meg a hírportál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.