Vasúti katasztrófa Monorierdőnél: a mozdonyvezető volt a hibás

A mozdonyvezető okozta a tavaly őszi, monorierdei vasúti katasztrófát, amelyben négyen meghaltak, több mint negyvenen pedig megsérültek. A vizsgálat szerint a vezető szabályt szegve kikapcsolta azt az automatát, amely a lassú haladásra figyelmeztette volna, így rohant bele a vonat hátulról egy InterCity-be.

A mozdonyvezető okozta a tavaly október 6-án Monorierdőnél bekövetkezett vasúti katasztrófát, a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó vétség miatt kell felelnie - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság alezredese kedden Budapesten.

Török Csaba sajtótájékoztatóján elmondta: a nyomozás befejeződött, a vizsgálat megállapítása szerint a négy halálos áldozatot, 44 sérültet követelő baleset úgy történt, hogy egy lassan haladó InterCity vonatba hátulról belerohant egy személyvonat. Ez azért következhetett be, mert a vizsgálat szerint a személyvonat vezetője - megszegve a szabályt - kikapcsolta az automata berendezést, amely figyelmeztette volna a lassú haladásra.

Ugyanakkor a pálya biztonsági berendezése zárlat miatt nem jelezte, hogy egy másik vonat halad előtte. A személyvonat az előírt 15 kilométer helyett 78 kilométeres sebességgel haladt, így fúródott bele az InterCity utolsó kocsijába - állította meg a vizsgálat.

Az alezredes hozzátette: a mozdonyvezető védekezése szerint a pálya berendezése szabad utat jelzett, a szakértők viszont megállapították, hogy éppen a zárlat miatt nem égtek a jelzőlámpák, így mindenképpen a mozdony vezetőjét terheli a történtekért a felelősség, mert nem reagált az elvárható módon. A 46 éves mozdonyvezető egyébként 18 éve gyakorolja hivatását, és ez idáig kiválóan látta el feladatát.

A katasztrófa áldozatai közül három nő volt, egyikőjük külföldi állampolgár. A sérültek között két körözött személyt fedeztek fel a rendőrök. Egy apa és kisfia pedig lekéste az InterCity vonatot, így úszták meg a balesetet.

A mozdonyvezető ügyében a Budakörnyéki Ügyészség emel vádat. Cselekményéért 10-15 év börtönbüntetés szabható ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.