Feloldották a Veszprém megyében elrendelt útlezárásokat

Feloldotta a rendőrség a Veszprém megyében elrendelt útlezárásokat - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Gaál Csaba elmondta: a 8-as főútvonalon, a Veszprém-Csatári-hegy és a Veszprém-Tapolca elágazó között befejeződött a veszteglő járművek műszaki mentése, a forgalom már zavartalanul haladhat.

Korábban a rendőrség a 82-es és a 83-as főút Veszprém megyei szakaszára is kiadott forgalomkorlátozást, és lezárta az utat a nehézjárművek elől; ezt a korlátozást is feloldották.

Lengyel Zsolt, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese a távirati irodának elmondta: ahogy megélénkült az utakon a forgalom, egyre többen kérnek tőlük segítséget, mert bár a főutakat mindenhol takarítják a közútkezelő gépei, vannak akik járművükkel keresztbe fordulnak az úton vagy árokba csúsznak.

Szombathely határában, az elkerülő út és a vépi út körforgalmú csomópontjánál, valamint Kőszegszerdahelyen és Vámoscsaládnál is autóbusz akadt el, csúszott árokba, de senki nem sérült meg a balesetekben.

Kecskés Péter, a Magyar Közút Kht. ügyeletese elmondta: több alsórendű utat is le kellett zárni a megyében a havazás és az egyre jobban erősödő szél miatt, amely megyeszerte okoz hóátfúvásokat.

Lezárták a Karakó és Jánosháza, a Kemenessömjén és Rönök, a Mersevát és Kemenesszentmárton, valamint a Boba és Nemeskocs közötti utat, teljesen elzárt település azonban egyelőre nincs a megyében.

Bérbaltavárnál egy alsórendű úton két teherautó próbálta kikerülni egymást, de mindkettő az árokba futott, jelenleg is tartó műszaki mentésük idejére átmenetileg lezárták az utat.

Az előrejelzések szerint a szél a délutánra tovább erősödik, ezért nagyobb hófúvás is kialakulhat, így azt tanácsolják, hogy csak az induljon útnak, akinek feltétlenül szükséges.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.