Városföldi családapa gyilkolta meg a Kecskeméten holtan talált prostituáltat

Egy 35 éves városföldi háromgyermekes családapa gyilkolta meg november 2-án este azt a 20 éves, terhes prostituáltat, akinek holttestét másnap reggel találták meg Kecskeméten - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón.

A szerdán őrizetbe vett férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését - mondta Szabó Vendel alezredes.

A nyomozás nyilvánosságra hozható részleteiről Kovács Gábor alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője adott tájékoztatást. Elmondta: rekonstruálták a meggyilkolt nő utolsó napját, és a személyleírások és a helyszín közelében megforduló személygépkocsik alapján jutottak el a 35 éves városföldi férfihoz.

Kovács Gábor ismertette a férfi vallomását, e szerint a nőt november 2-án este vette fel gépkocsijába, mert azt gondolta, hogy segítségnyújtás miatt integet neki. Miután a nő beszállt, a férfi "rájött arra", hogy egy prostituáltat vett fel, ezért 2500 forintot ajánlott a nő szexuális szolgáltatásainak ellenértékeként. Az árban nem tudtak megegyezni, vita alakult ki, ezért a nőt távozásra szólította fel. Ekkor a prostituált elővette a telefonját, és segítséget próbált kérni, mire a férfi - vallomása szerint - megijedt, és egy késsel megszúrta. A nő kiszállt az autóból, majd néhány lépés után összeesett; a szívét és a tüdejét érő késszúrás következtében halt meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.